A Ferencváros támadója csapata méltatásával kezdte interjúját, majd arra is kitért, neki sem megy rosszul mostanában.
„A csapat jó formában van, öt meccset nyertünk zsinórban, és számomra, mint egy csatár, a góllövés a legfontosabb, ez pedig mostanában megy, ezzel is segítem a csapatot, ez szeretném, ha így is maradna.”
Bamidele Yusuf ezután két jó barátjáról, Abu Faniról és Lenny Joseph-ről beszélt. Elmondása szerint mindkettőjükkel nagyon jó a kapcsolata, emellett a pályán is megértik egymást, Abu Fani bármikor odapasszolja a labdát, ahova kell, de Lenny is nagyon ügyes, ők így hárman motiválják egymást, hogy még többet tudjanak segíteni a csapatnak.
Yusuf remek formában az elmúlt időszakban. fotó: MTIA csatár aztán a Bragáról, a Ferencváros csütörtöki El-ellenfeléről beszélt: „Egy nagyon jó portugál csapat, nehéz meccs lesz ellenük, de itthon játszunk, mindent bele fogunk adni a szurkolóink előtt, akik hajtani fognak minket. 90 percen dől el egy meccs, de bízom a srácokban, jó formában vagyunk, nagyon várom már a meccset.”
„Tudjuk, hogy mit kell csinálnunk csapatként, a Braga ahogy mondtam egy nagyon jó ellenfél, nyugodtnak kell maradnunk, biztosan lesznek helyzeteink, és ezekkel élnünk kell” – mondta már azzal kapcsolatban, mit kell szerinte tegyenek, hogy jó eredményt érjenek el.”
A Ferencváros szakértők és elemzők szerint is az esélytelenebb csapat a párharcban, így muszáj lenne kitalálni valamit, ha a papírformát ismét borítani szeretné a Fradi, de Yusuf bízik benne, van olyan helyzet, melyben lehet esélyük, mivel nagyon bízik csapattársaiban.
Kapcsolódó tartalom
„Átmenetekről szólhat ez a meccs, minden játékos a keretben nagyon fontos jelenleg, tudjuk, mit kell tegyünk ilyen helyzetekben, meglátjuk, holnap ki fog játszani, de bízom benne, hogy gyors támadásokat vezetünk majd, és remélem, sikeresek leszünk.”
A nigériai támadó azt is elmondta, hogy érzi magát a Ferencvárosban és milyen formában van: „Nagyon jól érzem magam, szeretném megélni a pillanatot, nincs rajtam nyomás, amennyire csak tudom, szeretném élvezni, remélem, szerzek néhány gólt is, de a legfontosabb, hogy a csapat továbbjusson a következő körbe! A lehető legjobb döntés volt, hogy a Ferencvárosba igazoltam, ez az első szezonom, hogy az Európa-ligában játszhatok, nagyon izgatott vagyok, szeretnék annyi gólt szerezni, amennyit csak lehet és ezzel boldoggá tenni a szurkolókat.”
Végezetül azt is megemlítette, mi az, ami motiválja őt minden nap.
„Isten nélkül nem lennék itt, semmi sem lehetséges nélküle, nagyon hiszek benne, ezért teljesítek minden nap, a lehető legjobban, legerőssebben, hiszek benne, hogy Istennel minden lehetséges!”
A Ferencváros Európa-liga-nyolcaddöntőjének első mérkőzését március 12-én 21 órától rendezik meg a Groupama Arénában – élőben az M4 Sporton és az m4sport.hu-n.













