„Nagyot küzdöttünk, nem volt rossz első mérkőzés, tudtuk, mire kell számítani a japánok ellen. Nagyon jól védekeztünk, főleg a második negyedtől kezdve. Az elsőben picit megilletődtünk, akkor sok hármast kaptunk, de tudtunk változtatni a védekezésünkön. Ez biztató a következő meccsek előtt” – mondta Korsós Kristófnak a japánok elleni meccs legjobbja, Juhász Dorka.
Kapcsolódó tartalom
Hozzátette, tudták, hogy van magasságbeli előnyük a japánokkal szemben, így próbált a meccs elejétől kezdve agresszíven, a palánk alól segíteni a csapatnak.
„Nyilván az is számít, hány ponttal nyerünk, így próbáltam addig menni, amíg le nem fújták a meccset. Jó lett a végeredmény, kicsit mohó voltam, de nem baj, ez a mentalitás kell a következő meccsekre is. Amíg nem fújják le, mennünk kell, mindegy, mi az eredmény.”
Juhász hangsúlyozta, a következő meccsre nem sok idejük lesz felkészülni, de a mentalitás fontos lesz, a győzelem a cél.
Csütörtökön Kanadával csapnak össze a magyarok, ugyancsak 15.30 órától. Az isztambuli hatos csoportból a kontinensbajnokként már kvótát szerzett Ausztrália mellett három csapat jut ki a szeptember 4. és 13. közötti, berlini vb-re.
Női világbajnoki selejtezőtorna:
Japán–Magyarország 65–77 (24–20, 7–16, 16–23, 18–18)













