A téli tesztek óta Max Verstappen kritizálja a leghangosabban a versenyzők közül a Forma–1 2026-os megújulását. Kimondottan nincs ínyére, hogy a sorozat ennyire az elektromos irányba indult el. A négyszeres világbajnok Melbourne-ben már arról beszélt, hogy annyira nem tudja élvezni az ettől természetellenessé és mesterkéltté vált versenyzést, hogy már-már nincs is kedve autóba ülni.
A Red Bull korábbi tanácsadója, a decemberben nyugdíjba vonult Helmut Marko szerint van alapja a szabálykritikáknak. „Kezdjük a pozitívumokkal. Az első körök jó műsorral szolgáltak, ami a Ferrari rajtfölényének köszönhető. Aztán amikor a Mercedes elhúzott, világosan látható volt, hogy mekkora előnyben van” – nyilatkozta a Sport.de-nek Marko az első versenyről.
Ami a negatívumokat illeti, a hamis előzéseket emelte ki. „A versenyen látottakat nem is lehet előzésnek nevezni, inkább csak elhaladásnak. Az akkumulátor töltöttsége volt a meghatározó. A normál előzéshez Bearmannek például húsz kör kellett, hogy túljusson Lindbladon, aki az első versenyét futotta és nem túl rutinos. Másfelől Max egészen felzárkózott Norrisra, de esélye sem volt előzni. Az klasszikus értelemben vett előzés tehát nem lett jobb.”
„Az igazi előzés az, amikor az egyik később fékez vagy hamarabb gyorsít ki a kanyarból, illetve szélárnyékba kerül. Ilyet nem láttunk. Leszállnak a gázról az egyenes végén – ennek nincs köze a Forma–1 alapelveihez”
– értett egyet Verstappennel Marko.
Szerinte ez azonban csak egy pillanatfelvétel, az összkép sokat fog változni a technika fejlődésével és bizonyos kilátásban lévő szabálymódosításokkal. „Közben kell egy esélyt adni az új szabályoknak. Biztosan jobb is lesz. Még a mérnököknek is nehezükre esik megérteniük.”
„Ez csak az eleje a szabályrendszernek. Biztosan lesz nagy javulás. A Mercedes gyári motorja és a McLaren motorja alapján úgy fest, a különbség a szoftverben, a programozásban rejlik. Talán pár versenyen belül sikerül nekik megoldani, hogy ne legyen ennyi vitorlázás és hasonlók, hogy a versenyzők döntsenek, ne a mérnökök vagy az energiaspórolás” – fogalmazott.
Helmut Marko (Fotó: XPB)Marko megérti Verstappen csalódottságát, ám úgy véli, idővel ez enyhülni fog.
„Ebben a helyzetben ő jelenleg a legjobban a GT-versenyzést élvezi a Nürburgringen. Kína és Japán között teljesíteni fog egy versenyt. Ez már a múlt szezonban is nagyon-nagyon jó hatással volt a hangulatára és a motivációjára. Aztán ha már inkább a versenyzésről fog szólni a csomag, akkor a hangulata is jobb lesz. Jelenleg csak kiereszti a frusztráltságát. Érthető ez, amikor egy vérbeli versenyzőnek egy időmérős körön vitorláznia kell… Ez egyszerűen természetellenes, szembemegy a sport alapjaival.”
„De ahogy mondtam, hiszek a technikában és abban, hogy az FIA meglépi a szükséges módosításokat technikai fronton. Viszont olyan, amilyen volt, vagy amilyennek az igazi versenyző szeretné, nem lesz, és arra egy következő motorszabályig várni kell” – hívta fel a figyelmet Marko.
Abban sem lát semmi furcsát, hogy a versenyzők többsége elégedetlen. „Ez hozzátartozik a versenyzők érzelmes természetéhez. Ők a határon mennek, és úgy határozzák meg az energiahasználatot, hogy optimális legyen a köridő szempontjából, ami azt jelenti, hogy nem állhatnak a gázon, korábban kell fékezniük az energiaspórolás miatt. Ez olyan kanyartempókat eredményez, hogy ahogy Alonso mondta, még az Aston Martin szakácsa is képes lenne rá.”
„Ha majd minden jobban fog működni, biztosra veszem, hogy a versenyzők is újra élvezni fogják. Láttuk, hogy a győztesen kívül a többiek milyen – mondjuk úgy – vegyes érzésekkel szálltak ki az autóból…” – mosolygott Marko.













