Megfelelt a várakozásoknak a Mercedes csapata az idénynyitó Ausztrál Nagydíjon: az időmérőn és a versenyen is kettős győzelmet arattak, miközben fölényben voltak a riválisokkal szemben. A legközelebb a Ferrari került hozzájuk a hétvége folyamán. Vasárnap Charles Leclerc az első etapban még vezetett is a jó rajtjának és a szívós védekezésének köszönhetően.
Lewis Hamilton az időmérős vereségük után azt nyilatkozta, szerinte elsősorban a motorból ered a köztük és a Mercedes között meglévő különbség. A brit szerint egy körön a kanyarokban tartani tudták a lépés volt csapatával, az egyenesekben viszont szektoronként 0,2 másodperceket kaptak tőlük. Ennek kapcsán megjegyezte: „Nem értem, mi ez. Remélem, hogy nem a kompresszióviszonyos dolog, és csak puszta teljesítmény, mert akkor csak jobb munkát kell végeznünk. De ha a sűrítéses dolog, akkor csalódtam az FIA-ban, hogy engedte ezt.”
Hamilton volt csapattársa, a Kínába bajnoki éllovasként utazó George Russell igyekezett viccel elütni a ferraris vádjait.
„Együtt fogok repülni Lewisszal, és biztosra veszem, hogy fogom hallgatni: »A motorotok nagyon jó, a kompresszióviszonyotok nem szabályos«, és hasonlók. Szóval szerintem csak megpróbálok majd korán elaludni!”
– mosolygott a melbourne-i győztes.
Nevetve még hozzátette: „Csak szólok neki, hogy »Fogd be és foglalkozz a magad dolgával!«”
George Russell (Fotó: XPB)A sűrítéssel kapcsolatos trükközés a téli holtidény slágertémája volt. Az FIA már jelezte, júniustól szigorít az ellenőrzésein, és már nemcsak külső hőmérsékleten, hanem 130 Celsius-fokon is vizsgálni fogja a motorok kérdéses elemeit, illetve a kompresszióviszony 16:1-es határértékének való megfelelést.
Hamilton főnöke, Frédéric Vasseur szerint nem állítható, hogy a Mercedes pusztán a jobb motorjának vagy energiahasználatának köszönhetően van előnyben. „Nem igazán lehet szétválasztani az autót a motortól. Jobbak voltak nálunk az energialeadásban a hétvége kezdetén. A motornak nagy szerepe van, de egy projektben mindig kényszerülsz kompromisszumokra a váz és az erőforrás között. Mi hoztunk pár jó döntést, szóval nem csak a nyers teljesítményt kell összevetni. Ott az egyik oldalon a McLaren, az Alpine és a Williams, és ott a másikon a Mercedes – ugyanaz a motorjuk, de másképp használják az energiát. Ez csak finomítások kérdése” – hívta fel a figyelmet.
Russell egyébként nem hiszi, hogy a Mercedes nagy előnyben lenne, és meggyőződése, hogy az időmérős fölényük nem a valóságot tükrözte. „A versenytempónk és a Ferrarival vívott küzdelmünk sokkal inkább összhangban volt a teszteket követő előzetes várakozásainkkal. Az időmérő sokkolt minket. A Ferrari abszolút versenyben van” – vélekedett a brit, hozzátéve, a versenyen ők is szúrtak el pár dolgot, például a rajtot, és „szerencsések voltak” a győzelemmel, mert rosszabbul is alakulhatott volna a délutánjuk.













