Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Albon: Fájdalmas és magányos verseny volt

Albon: Fájdalmas és magányos verseny volt

FIA
A Williams versenyzője, Alexander Albon a csapat teljesítményének a szempontjából fájdalmasnak nevezte a 2026-os szezonnyitót, majd megállapította egyelőre „magányosak” a mezőnyben, hiszen az üldözőktől elmaradnak, a két sereghajtót pedig megelőzik.

A brit alakulat tavaly évtizedes csúcsot ért el azzal, hogy az ötödik helyen zárt a konstruktőri tabellán, az idény során pedig többször elmondták, 2026-ban újabb előrelépést szeretnének tenni, ezért hamar átállnak az új autó fejlesztésére.

Az új idény azonban eddig nehéz volt a Williams számára: az első tesztet gyártási késedelmek miatt kihagyták, majd amikor pályára gurultak, „súlyfelesleggel” tették azt. Versenyzőik már a tesztek alatt és azok után is jelezték, olyan magas szinten nem lesznek, mint 2025-ben voltak, ugyanakkor nem adják fel, hiszen tudják, a lényeg a fejlesztési verseny lesz.

Ettől függetlenül a kezdés valóban döcögős volt: a versenyzők az időmérőn nem jutottak el a Q3-ig, a futamon pedig elmaradtak a pontszerzését harcoló ellenfelek mögött. Jobb pozícióban végző versenyzőjük, Alexander Albon tizenkettedik lett úgy, hogy többen feladták a viadalt.

Alexander Albon (Fotó: XPB)

A thai fájdalmasnak és magányosnak, ugyanakkor továbbra is pozitív maradt, jelezve, voltak már hasonló helyzetben és abból is visszavágtak. „Nem rosszabb, mint 2022-ben volt” – jelentette ki helyzetük kapcsán. „Fájdalmas, de már voltunk ilyen helyzetben és fordítottunk rajta. Nem mintha nem tudnánk, hol nyerhetünk még köridőt.”

„Még ha az autó alapját is vesszük, amivel nem vagyunk teljesen elégedettek, ha a súly tekintetében ott tartanánk, ahol kellene, egy jó középmezőnybeli gép lenne. Nem ezzel vigasztaljuk magunkat, de tudjuk, hogy ez nem a vég. Pozitívak vagyunk, a lényeg, hogy megoldjuk” – magyarázta.

„Nagyjából 40 másodperccel maradtunk le a Haastól. Fájdalmas, az biztos. Ez a különbség a 12 hónappal ezelőtti versenyhez képest. Magányos futamunk volt. Reálisan nézve nem küzdünk a középmezőnnyel, de az Aston Martin és a Cadillac előtt vagyunk. Magunkra maradtunk. Fél másodpercet kéne találnunk ahhoz, hogy harcolhassunk a középmezőnnyel” – mutatott rá.

Borítókép: Alexander Albon (Fotó: XPB)

További tartalmak