Kétféle ember van. Az egyik jól szórakozott az idénynyitó Ausztrál Nagydíjon, mert oda-vissza előzéseket és kiszámíthatatlanságot, összességében sok akciót látott. A másik dühös volt, mert hiába a sok akció, zavarta a tudat, hogy minek köszönhető a sok oda-vissza előzés – vagy éppen az zavarta, hogy nem tudta, mikor mi és miért történik.

Kétségtelen, hogy a Forma–1-et sikerült a feje tetejére állítani a 2026-os megújulással. Az teljesítményében erős, de éhségét tekintve nehezen jóllakottá tehető elektromotor alapjaiban borította fel a vezetésről és a versenyzésről eddig élő több évtizedes képet, és ezt ki jobban, ki nehezebben éli meg. A versenyzők egy része nagyon frusztrált és nyíltan kritizál, a másik részük tulajdonképpen még élvezni is tudja a kihívást. Hogy ki melyik táborba tartozik, az csak a nézőponttól, a megközelítés irányától függ.

A szabályokkal szemben eddig kritikus Fernando Alonso a Kínai Nagydíj csütörtöki sajtónapján szemléletes módon tett rendet ezen ellentmondásban, és kettébontotta a versenyzés élvezetének és jellegének fogalmait.

Ferando Alonso (Fotó: XPB)

„Szét kell választani két dolgot. Az egyik, hogy élvezzük az autók vezetését. Azt mondanám, igen, mert szeretünk versenyezni. Minden évben négy vagy öt huszonnégy órás versenyt teljesítek bérautókkal – csak hogy lássák, mennyire szeretem a versenyzést.”

„Amikor bérelt autóval huszonnégy órás versenyeket teljesítesz, az azért van, mert szereted, amit csinálsz, szeretsz vezetni. Amikor tehát Forma–1-es autóba ülsz, mindenképpen élvezed a gyorsaságot és a kihívást. De ez másfajta kihívás. És itt kell meghúzni a vonalat, hogy ezek az autók élvezetesebbek-e vagy kevésbé élvezetesek. Erről mindenkinek megvan a maga véleménye, hiszen másfajta kihívást jelent.”

Alonso e kihívás más jellegéről is képet festett. Rámutatott: ez az új Forma–1 már nem a bátorság, hanem a taktikusság próbatétele. „A bahreini tizenkettes kanyarban általában az életünkért szoktunk küzdeni. A melbourne-i tizenegyesben is. A szuzukai első szektorban, a 130R-ben, a kínai hetes-nyolcas kanyarban.”

„Mindig megvoltak a kihívást jelentő kanyarok a Forma–1-ben, amiknél érezted a fizika határai, és a versenyzőnek minden tudását és bátorságát be kellett vetnie azokban a pillanatokban. Az a kihívás most oda, amikor friss gumit teszel fel és olyan tempóval veszed azokat a kanyarokat, mint előtte a szabadedzéseken soha. Ezeket a kanyarokat most az akkumulátor töltésére használod, nem arra, hogy javíts a köridőn.”

„Más lett tehát a kihívás, amivel a volán mögött szembesülünk. Hogy még mindig élvezetes-e? Igen, mert szeretünk versenyezni. Ez a jövő? Nem tudjuk, mi lesz a következő szabályrendszer, vagy a következő irány, amit az autóipar választ, vagy hogy a Forma–1-nek követnie kell-e azt. A kihívás mindenképpen más, és mert gyerekkorunktól máshoz szoktunk, és mert én a kanyarokban állítottam magam kihívások elé, én talán a másik irányt preferálom. De rendkívül szerencsés voltam, hogy versenyezhettem még abban a korszakban. Szerencsés vagyok, hogy most is versenyezhetek. Szóval mindkettőt szeretem” – magyarázta a kétszeres világbajnok.

Lando Norris (Fotó: XPB)

Ennek az új Forma–1-nek és a hangsúlyok eltolódásának következményeként az eddigi Forma–1 legnagyobb kihívás jelentő kanyarjai, sőt, a legnagyobb kihívást jelentő és leginkább kedvelt pályái láthatják a kárát. Az olyan pályák, mint Melbourne, Spa vagy Szuzuka mostantól nem élvezetet fognak nyújtani a versenyzőknek, hanem bosszúságot, mert eddig a szeretett kanyarjaikban érezhették a leginkább, hogy ők irányítanak, most viszont azokban fogják a leginkább érezni, hogy az elektromotorjuk irányít…

Norris szerint ezzel az új szabályok kasztrálják az F1 legmenőbb pályaszakaszait.

„Most is lehet döntő szereped versenyzőként: ha a motort vezeted megfelelően, és nem feltétlenül az autót. Most nem fogsz úgy bemenni a Pouchon-kanyarba, hogy kiderül, ki a legtökösebb. Csak azt fogod figyelni, ki veszi el a gázt a megfelelő pillanatban ahhoz, hogy megfelelő mértékű gázállással menjen és ne használjon energiát.”

„Még mindig a versenyző jelenti a különbséget, de azzal, hogy a motort vezeti a maximumon. Egészen más, mint amikor az a kérdés, ki viszi át a legnagyobb tempót a Pouchonon vagy a melbourne-i kilencesen. Inkább az diktál, mire van szüksége az erőforrásnak” – hívta fel a figyelmet a lényeges különbségre a címvédő.

Csapattársa, Oscar Piastri szerint is háttérbe szorulnak az eddigi versenyzői erények. „Pályától függ. Itt sokkal könnyebb lesz energiát gyűjteni, sokkal több a féktáv, sokkal több a lassú kanyar. A gyorsabb pályákon, ahol hosszú egyenesek vannak, nehéz lesz. Így is kihívást jelentenek ezek a kanyarok, de teljesen más kihívást. Nem egyszerűen annyi, hogy ki a legbátrabb, ki tud átmenni a leggyorsabban rajta. Az időmérőn a múlt héten egyre bátrabb és bátrabb lettem, és ez csak lassabbá és lassabbá tett az egyenesekben… Ez másodlagossá vált. De pályánként változni fog. Melbourne-be a három legextrémebb példa egyike volt” – mondta Piastri.