A Mol Esztergom vezetőedzője, Elek Gábor szerint az első félidőben egyik csapat kapusa sem nyújtott kiemelkedő teljesítményt, a másodikban aztán „Bíró Blanka ezt átfordította”. „Ez nagyon fontos volt, valamint ahogy elkezdtünk fáradni, előjöttek olyan jellegű hibáink, amik ebből adódnak. Sok ziccerhiba, eladott labda, a sebességet pedig nem bírjuk ennyi időn keresztül. Alapvetően egy nagyon tartalékos, de egymás kezét fogó Fradi volt, amelyik a végén teljesen fel is szabadult, úgyhogy nagyon jól is kézilabdáztak.”
Hozzátette, sejtette, hogy nem ők az esélyesek ezen a találkozón: „Nagyon bölcsen is tettem”.
A találkozón 12 gólt szerző Daria Dmitrieva szerint az első félidőben kiütközött, hogy egy válogatott szünet után nehéz visszarázódni. „Az első félidő erre ment rá, a második sokkal jobb volt. Ennyi.”
Megjegyezte, fontos volt a csapat számára, hogy a jól sikerüljön a visszatérés, fontos meccsek várnak rájuk.
Bíró Blanka remekelt, 12 védést mutatott be, de azt emelte ki, a legfontosabb, hogy bejutottak a legjobb négy csapat közé. „Tudtuk, hogy ez egy nagyon kemény mérkőzés lesz, az első félidőben ez érződött is, nem igen hagyott egyik csapat sem levegőt a másiknak. A második félidőre azt tudom mondani, hogy a rutin az ami kijött.”
A klasszis kapu szerint a formája egyelőre hullámzó mióta visszatért a pályára kisfia születése után. „Egyelőre nekem is ismerkednem kell ezzel a helyzettel, hogy az otthont, hogy tudom összeegyeztetni a kézilabdával és átugrani az akadályokat. Próbálkozom, nem keresem a kifogásokat, csak megyek és csinálom.”
Az Esztergomiak irányítója, Horváth Fanni kiemelte, annak ellenére, hogy tudták, nem ők az esélyesek, nem feltartott kézzel érkeztek az Elek Gyula Arénába. „Úgy voltunk vele, hogy amíg tudjuk, csináljunk, lelkesen hajtunk. Szerintem ez sikerült is, az első harminc perc az tényleg jó volt, ott még nagyon sok tartalékunk is volt. A második félidőben kijött, hogy milyen csapat is a Ferencváros, BL-szint. Van még mibe beletanulnunk.”
Kapcsolódó tartalom
Az elődöntők párosításait hétfőn az M4 Sport 17:15-kor kezdődő Kézilabda magazinjában sorsolják ki.













