Kapcsolódó tartalom
A magyar bajnok csütörtökön kétgólos előnyt szerzett a Bragával szemben az Európa-liga nyolcaddöntőjében.
A Fradi kapuját védő Gróf Dávid szerint „a kulcsszó a fegyelem volt”.
„Olyan fegyelmezetten játszottunk, mint ebben a szezonban tán soha. Láttuk azért, hogy ez egy nagyon jó csapat, nagyon jó focistái vannak, de ha ilyen fegyelmezetten, csapatként működünk, akkor – megint megmutattuk, hogy – bárkivel fel tudjuk venni a harcot” – nyilatkozta az M4 Sportnak.
„Volt azért szerencsére sok jó meccsünk, de azt mondom, hogy ez nagyon extra volt. A második félidőben igazából alig kellett labdába érnem, úgyhogy azt gondolom, hatalmas kredit jár érte a csapatnak és a védekezésünknek” – így Gróf, aki szerint a „gólok meg mindig bennük vannak”.
Kapcsolódó tartalom
A jövő hét szerdai visszavágót illetően úgy fogalmazott: „tudjuk, hogy nagyon nehéz délután vár ránk Portugáliában, de ma is megmutattuk, hogy pozitívak vagyunk, és ugyanezt visszük tovább”.
A párharc visszavágóját jövő szerdán rendezik Bragában. A továbbjutó a görög Panathinaikosz és a spanyol Real Betis nyolcaddöntőjének győztesével találkozik majd a legjobb nyolc között. Az első meccset abban az ütközetben 1–0-ra nyerte Athénban a görög együttes.













