A Ferencváros Európa-liga-nyolcaddöntőjének első mérkőzését március 12-én, 21 órától az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti!
A 35 esztendős, 47-szeres magyar válogatott kapus hosszas kihagyás után március elején, a Kazincbarcika elleni Magyar Kupa-negyeddöntőben lépett ismét pályára, majd az azt követő, Nyíregyháza elleni bajnokin is ő állt a zöld-fehérek kapujában.
Az UEFA honlapjának jelenlegi adatai szerint viszont úgy tűnik, Dibusz Dénes az Európa-ligába egyelőre nem tér vissza, a Ferencváros keretébe ugyanis annak ellenére sem került be, hogy a klubnak lett volna lehetősége cserélni.
Kapcsolódó tartalom
A kapusok között viszont továbbra is Varga Ádám és Gróf Dávid neve szerepel – illetőleg tartalékként Tóth Zalán és Radnóti Dániel –, ami azt jelenti, hogy csütörtök este minden bizonnyal újra az a Gróf Dávid áll majd a Fradi kapujában, aki Dibusz kiesése után került be a kezdőbe, s az együttes legutóbbi öt El-összecsapásán egyaránt védett.
A Ferencváros a Braga elleni első mérkőzésen március 15-i nemzeti ünnep alkalmából különleges, limitált kiadású mezzel tiszteleg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hősei előtt.













