A magyar női kosárlabda-válogatott szerdán a az olimpiai ezüstérmes japánok elleni, 77-65-ös győzelemmel kezdte az isztambuli vb-selejtezőtornát, a második játéknapon pedig Kanada várt a mieinkre. Juhász Dorkáék az első félidőben felvették a versenyt az Amerika-bajnokságon bronzérmes ellenféllel, de a nagyszünetet követően egyre nagyobb lett a különbség, és a kanadiak végül 75-53-ra nyertek. A találkozó után a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Völgyi Péter értékelt.
„A kanadaiak fizikálisan nőttek fölénk, az ütközésekkel, a lepattanóharcban, nem kezdtünk elég agresszívan, talán nem volt elég erő a lábakban” – kezdte Völgyi Péter, aki szerint a csapat támadójátéka is hagyott kívánnivalót maga után. „Nem vállaltuk el azokat a betöréseket, amikből a festékben eredményesek lehettünk volna, ők viszont kitolták a magasembereinket. Sajnálom, hogy így alakult, a harmadik negyed elején még meccsben voltunk velük, de akkor már látszott, hogy mind támadásban, mind pedig védekezésben nagyon komoly energiákat égettünk el. Féltem attól. hogy nem fogjuk bírni, ez be is igazolódott.”
A szövetségi kapitány ugyanakkor megjegyezte, hogy nem szabad rágódni a vereségen, ki kell használni a pihenőnapot, és jól kell játszaniuk a következő találkozókon.
„Fontos, hogy két fiatal játékos is be tudott mutatkozni tétmérkőzésen a felnőttek között. Sokat kivett belőlünk az első, japánok elleni meccs, ma hiányoztak ezek a tartalékok. Rendezni kell a sorokat, jön egy pihenőnap, utána pedig nekimenni az ausztrálok és a japánok elleni mérkőzéseknek.”
Kapcsolódó tartalom
A vb-selejtező magyar programja:
Magyarország-Japán 77-65
Magyarország-Kanada 75-53
szombat:
Magyarország-Ausztrália 12.30 (Tv: M4 Sport)
vasárnap:
Magyarország-Argentína 12.30 (Tv: M4 Sport)
kedd:
Magyarország-Törökország 18.30 (Tv: M4 Sport)













