Az SQ2 végéhez közeledve az Alpine versenyzője lassan jött ki a tizennégyes kanyarból, miközben Verstappen a gyors körén éppen megérkezett mögé.
Gasly a pálya bal oldalán maradt, amit riválisa szóvá is tett a csapatrádióján. Verstappen arra panaszkodott, hogy a francia „az ideális íven maradt a hajtű után”, majd ingerülten hozzátette, ezt nevetéségesnek tartja.
Az SQ3-ban aztán Gasly nem kis meglepetésre a holland elé kvalifikált a hetedik helyre, a fenti incidenst viszont vizsgálat alá vonták, így eredménye nem volt végleges.
Fotó: XPBA vizsgálat során azonban a szövetség bírái megállapították, hogy Gasly nem akadályozta ellenfelét, így nem is részesítették büntetésben, vagyis megtarthatja a hetedik rajthelyet a szombati sprintversenyre.
Gasly a bírókkal való egyeztetés során elmondta, azért maradt a pálya bal oldalán, mert az adott szituációban ezt tartotta a „legbiztonságosabb opciónak”.
A felügyelők ugyan megjegyezték, hogy elméletben választhatott volna más megoldást is, például a pálya másik oldalára húzódhatott volna, de mivel nem akadályozta „szükségtelenül” Verstappent, az ügyben nem történt további intézkedés.













