Péntek este kélt találkozóval kezdődik a labdarúgó Fzz Liga 26. fordulója, előbb a két kiesőhelyen álló együttes, a Diósgyőr és a Kazincbarcika csap össze, majd a második helyen álló ETO FC fogadja a kiesés elől menekülő MTK-t.
Az elmúlt héten az edzőváltáson átesett Diósgyőr bár sokáig vezetett az MTK otthonában, végül csak egy pontot tudott szerezni, így nem sikerült megelőznie riválisát. Most azt a Barcikát fogadja, amelyik legutóbbi öt bajnokiját elvesztette, legutóbb épp az MTK vendégeként tudott nyerni.
Kapcsolódó tartalom
Amennyiben hazai siker születik – és az MTK nem szerez pontot a bajnoki címre is esélyes győriekkel szemben -, úgy Nebojsa Vignjevics együttese január vége után újra elkerülhet a kieső zónából. Az azonban óvatosságra intheti a miskolciakat, hogy eddig csupán két döntetlenre voltak képesek a bajnokság korábbi szakaszában a megyei rivális ellen. (A Kazincbarcikának csak az MTK ellen jobb a mérlege a Diósgyőrnél, a jelenlegi idényben a kék-fehéreket már kétszer is legyőzték.)
Az MTK az elmúlt fordulóban a második helyre visszacsúszó ETO FC vendége lesz és hatalmas bravúr lenne a fővárosiak pontszerzése, hiszen a hazaiak eddig csak kétszer (ZTE, FTC) szenvedtek otthon vereséget. Szintén nem elhanyagolható adat, hogy pályaválasztóként az ETO szerezte a legtöbb pontot ebben az idényben.
Amennyiben a télen kinevezett Pinezits Máté csapata kikap, a Diósgyőr pedig legyőzi a Kazincbarcikát, a kék-fehérek az idényben először kieső helyre esnek vissza a tabellán.
A kék-fehéreknél nem igazán jött be az edzőváltás, mivel a tavasszal lejátszott hét bajnoki mérkőzésből mindössze egyszer sikerült győztesen elhagyni a pályát, emellett három-három döntetlen és vereség a mérleg, így csupán a megszerezhető pontok 28 százalékát tudták bezsebelni. A visszaesés azért is szembeötlő, mert október közepén még a negyedik, az őszi szezon végén pedig a hetedik helyen álltak.
Kapcsolódó tartalom
Úgy tűnik, a tavaszi idény a gyenge pontja az MTK-nak, a 24/25-ös bajnokságban szintén egy hatmeccses nyeretlen szériát produkáltak márciusban és áprilisban. De a 2019-es tavaszt is valószínűleg sokáig emlegetik még a kék-fehér szurkolók, hiszen akkor az őszi szezon végén a 6. helyen álltak, tizenegy ponttal gyűjtöttek többet, mint a kieső helyen álló Kisvárda, de tavasszal két győzelem és egy döntetlen mellett tizenkét vereséget szenvedtek el és végül kiestek.
A tabellán jelenleg elfoglalt helyezések mellet az idényben lejátszott eddigi két találkozójuk is hazai sikert vetít előre. A két mérkőzésen tíz gólt szereztek a győriek, augusztusban 7-2-re nyertek idegenben, majd három hónappal később 3-0-ra diadalmaskodtak.
Borbély Balázs vezetőedző együttese az előző fordulóban kikapott Zalaegerszegen, így elveszítette első helyét, mivel azonban a Ferencváros-Puskás Akadémia mérkőzést az MLSZ versenybizottsága későbbre halasztotta, egy esetleges sikerrel ismét az élre állhat.
Az M4 Sport és az m4sport.hu a forduló valamennyi mérkőzését élőben közvetíti.
A 26. forduló programja:
március 13., péntek:
17.45 – Diósgyőri VTK – Kolorcity Kazincbarcika SC (M4 Sport)
20.00 – ETO FC – MTK Budapest (M4 Sport)
március 14., szombat:
14.30 – Újpest FC – Kisvárda Master Good (M4 Sport)
17.00 – Paksi FC – Zalaegerszegi TE FC (M4 Sport)
19.30 – Debreceni VSC – Nyíregyháza Spartacus FC (M4 Sport)
A Ferencvárosi TC – Puskás Akadémia FC mérkőzést későbbre halasztották.














