A pénteki napon Barbentane és Apt között egy 179,3 kilométer hosszú szakasz várt a mezőnyre, melyet a kolumbiai Harold Tejada nyert meg hat másodperces előnnyel a francia Dorian Godon és a brit Lewis Askey előtt.
A sárga trikót birtokló Jonas Vingegaard úgy véli, „nem volt egy könnyű nap”.
„Nem igazán szeretem, amikor lejtmenet a vége, elég veszélyes is volt, egyszerűen csak biztonságban akartam beérni a célba” – mondta a szakaszt 19. helyen záró dán klasszis.
Kapcsolódó tartalom
Vingegaard kiemelte, a hétvégi előrejelzések szerint „elég sok hó érkezik” a Párizs-Nizza utolsó két szakaszára, így érdekes lesz látni, hogyan alakul a hétvégi zárás.
Az összetettet vezető dán bringás az M4 Sport helyszíni riporterének, Várhegyi Benjáminnak nyilatkozva beszélt a Visma taktikájáról és arról, érzése szerint milyen állapotban van a hét végére fordulva.
„Szerintem elég jó formában vagyok. Még nem ez a legjobb formám, de remélhetőleg a Giro és a Tour idejére csúcsformába kerülök. Most viszont itt még teljesítem az utolsó két szakaszt, utána jön a Katalán körverseny, majd egy edzőtábor a Giro előtt” – fogalmazott.
A Párizs-Nizza hatodik helyén záró Laurence Pithie is megszólalt az M4 Sport kamerái előtt: kiemelte, kemény szakaszon van túl.
„Túlságosan sokat kivett belőlem, hogy harcoljak a helyekért, nem tudtam már visszajönni, de azért ez rendben volt. Már a szökevénycsoport is rendkívül erős volt, nagyon keményen kellett tekerni, hogy utolérjük őket. Nem voltam biztos abban sem, hogy ki támadott az emelkedőn, valaki az Astanából, ami jó taktika volt, nem is tudom, ki nyert” – árulta el az új-zélandi bringás, aki elmondta, elégedett a formájával.
A szombati, 7. szakaszt élőben követhetik az M4 Sport+-on és az m4sport.hu-n 13:55-től. A versenyt Knézy Jenő és Székely Dávid közvetíti, míg a helyszínről Várhegyi Benjámin jelentkezik interjúkkal.













