Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Juhász Dorka és Lelik Réka az idény legjobbjai között az Euroligában

Juhász Dorka és Lelik Réka az idény legjobbjai között az Euroligában

MTI
Juhász Dorka és Lelik Réka is bekerült a női kosárlabda Euroliga 2025/26-os idényének a legjobbjai közé, erről a listáról kerülnek majd ki a díjazottak a szezon végén.

A wbasket.hu szaklap pénteki tájékoztatása szerint a nemzetközi szövetség (FIBA) megnyitotta a szurkolói szavazást a női Euroliga-idény egyéni díjaira.

A közönségszavazatok mellett az Euroliga-csapatok vezetőedzői, a csapatkapitányok és a kijelölt újságírók együttesen döntenek a kitüntetettekről. A Galatasarayt erősítő Juhász Dorka – aki Lelikkel együtt jelenleg a válogatottban szerepel az isztambuli vb-selejtezőn – kiemelkedő szezont fut a török sztárcsapatban, és februárban őt választották a hónap legjobbjává.

Ezúttal a legfőbb elismerésre, az idény legértékesebb játékosa (MVP) díjra is jelölték, emellett a posztján az első, második vagy harmadik álomcsapat egyik magasember pozíciójára is esélyes. Lelik Rékát, a DVTK-HUNTHERM játékosát a FIBA szakírói az év védőjátékosa kategóriában jelölték, emellett a hátvédek között neki is esélye van bekerülni a szezon álomcsapatainak egyikébe.

A közönség március 29-ig adhatja le voksait a sorozat honlapján, az ünnepélyes díjátadóra pedig az áprilisi, zaragozai hatos döntőn kerül majd sor.

Borítókép: FIBA

További tartalmak