Eddig makulátlan George Russell és a Mercedes 2026-os mérlege. Mindhárom idei téttel bíró összecsapást a brit nyerte, Andrea Kimi Antonelli pedig mindháromszor hozzásegítette a csapatot a kettős győzelemhez. A melbourne-i időmérő és verseny után pénteken a Kínai Nagydíj sprintidőmérőjén utasították maguk mögé a teljes mezőnyt, így kibérelték az első sort a 19 körös szombat hajnali sprintversenyre.
Russell eddig nem számított a sprintek királyának, a sprintidőmérőn a mostani az első pole pozíciója. Bár meglepő lehet, de ezzel most utolérte csapattársát. Andrea Kimi Antonellinek tavaly Miamiban jött össze a siker a sprintidőmérőn. Egynél több sprintpole-t e formátum bevezetése óta csak Max Verstappen (10), Lando Norris (4), Oscar Piastri (4) és Lewis Hamilton (2) jegyez.
Lando Norrisnak most a harmadik rajtkocka jutott, ami bármilyen téttel bíró idei összecsapást tekintve a McLaren eddigi legjobb eredménye idén. A tavaly a kínai sprintidőmérőt és sprintversenyt is megnyerő Lewis Hamiltont tudta megelőzni a top 3-ért – vele osztozik a második soron.
A harmadik sorban a csapattársak folytatják a sormintát, míg a negyedikben a nap egyik meglepetését szolgáltató Pierre Gasly áll, aki váratlanul legyőzte Max Verstappent. Az Alpine a vártnál gyengébb melbourne-i hétvégéje után ezzel máris szépített.
Verstappen a múlt évben egyszer sem szerepelt olyan gyengén sprintidőmérőn, mint most. Akkor a brazíliai és katari 6. helye volt a legrosszabb helyezése – a mostani 8. pozícióval sorozatban harmadszor szorult ki a top 3-ból ebben a műfajban. Csapattársa, Isack Hadjar eközben nem tudta beállítani sem a legjobb sprintidőmérős eredményét: tavaly a Racing Bullsszal kétszer is volt már 9., most a 10. hely az övé Oliver Bearman mögött, akinek tavaly Spa után ez a második top 10-es eredménye a pénteki időmérőkön.
Pierre Gasly (Fotó: XPB)Melbourne-el ellentétben most nem jutott hely a legjobb tízben az Audi csapatának. Nico Hülkeberg 0,015 másodperccel maradt le a Q3-ba jutásról. De legalább visszavágott Gabriel Bortoletónak a múlt heti vereségért.
Arvid Lindblad egy 15. helyet könyvelhet el élete első F1-es sprintidőmérőjén. Két hellyel és 0,3 másodperccel maradt el Liam Lawsontól.
Az utolsó rajtsorokon a Williams, az Aston Martin és a Cadillac osztozik. Sergio Pérez részt sem tudott venni a pénteki kvalifikáción, mivel probléma adódott az üzemanyag-rendszerével. A mexikói értékelhető eredmény híján az FIA külön engedélyével állhat fel a sprintfutam rajtrácsára.
A sanghaji sprint magyar idő szerint 4 órakor rajtol, a versenyt az M4 Sport élőben közvetíti. Innen várja a mezőny az év első minifutamát!
Kínai Nagydíj – sprintidőmérő:
| 1. | ||
| 1. sor | George Russell | |
| 2. | ||
| Andrea Kimi Antonelli | ||
| 3. | ||
| 2. sor | Lando Norris | |
| 4. | ||
| Lewis Hamilton | ||
| 5. | ||
| 3. sor | Oscar Piastri | |
| 6. | ||
| Charles Leclerc | ||
| 7. | ||
| 4. sor | Pierre Gasly | |
| 8. | ||
| Max Verstappen | ||
| 9. | ||
| 5. sor | Oliver Bearman | |
| 10. | ||
| Isack Hadjar | ||
| 11. | ||
| 6. sor | Nico Hülkenberg | |
| 12. | ||
| Esteban Ocon | ||
| 13. | ||
| 7. sor | Liam Lawson | |
| 14. | ||
| Gabriel Bortoleto | ||
| 15. | ||
| 8. sor | Arvid Lindblad | |
| 16. | ||
| Franco Colapinto | ||
| 17. | ||
| 9. sor | Carlos Sainz | |
| 18. | ||
| Alexander Albon | ||
| 19. | ||
| 10. sor | Fernando Alonso | |
| 20. | ||
| Lance Stroll | ||
| 21. | ||
| 11. sor | Valtteri Bottas | |
| 22. | ||
| Sergio Pérez |
*Sergio Pérez a sprintidőmérő kihagyása után az FIA külön engedélyével indulhat













