Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

„Nem szitokszó a vereség vagy az NB II” – Simon Miklós elmondta, a KBSC teljes mellszéleséggel kiáll Kuttor Attila mellett

„Nem szitokszó a vereség vagy az NB II” – Simon Miklós elmondta, a KBSC teljes mellszéleséggel kiáll Kuttor Attila mellett

m4sport.hu | | Szerző: Hercze Kristóf
Simon Miklós, a labdarúgó Fizz Ligában szereplő Kazincbarcika sportigazgatója az M4 Sportnak adott interjújában beszélt az újonc szezonjáról, a csapat eddigi szerepléséről, a céljairól, de szót ejtett a jövőbeli tervekről és Kuttor Attila vezetőedzőről is.

A Kazincbarcika az előző idényben megnyerte a Merkantil Bank Liga küzdelmeit, s története során először feljutott az élvonalba.

A csapat a jelenleg is zajló, 2025–2026-os kiírásban 25 forduló alatt 14 pontot gyűjtve az utolsó, 12. helyen áll, s nagy esély mutatkozik rá, hogy a szezon végén elbúcsúzzon a Fizz Ligától – Simon Miklós sportigazgató Bobák Róbertnek, az M4 Sport riporterének kifejtette, már korábban is tisztában voltak vele, hogy vélhetően kiesnek majd, ám a céljuk az, hogy megpróbálják kiélvezni az NB I-es tagságukat, valamint a lehető legtöbbet profitálják belőle a jövőben.

„Könnyű helyzetben vagyunk, annyi a meglátásunk, hogy terveztük, tudtuk, most meg megéljük – ez egy kicsit nehezebb, de stabil elképzelés útján haladunk és próbálunk fejlődni. A legnagyobb célunk az volt, hogy a klub, a fejlesztés, a dolgozók megéljék azt a tapasztalatot, amit az NB I ad, majd tudjunk tovább haladni. Nem szerettünk volna tovább nyújtózkodni, mint amíg a takarónk ér, ahhoz képest, amilyen lehetőségeink vannak, szerintem kihoztuk a maximumot. Az utóbbi pár hétben becsúszott néhány nagyobb arányú vereség, ez valahol borítékolható volt, hiszen hús-vér emberekkel, köztük több fiatallal, több olyan játékossal dolgozunk, akik lemondtak valamiről, hogy ide jöjjenek, esetre újra felépítsék magukat. Ez lehet akár egzisztencia, pénz, család, akár szülőváros. Szerettük volna megmutatni, hogy vannak olyan játékosaink, akik NB I-es szinten tudnak játszani, van olyan stábtag és edző, aki alkalmas az élvonalra. Ahogy mondtam, a tervünk semmit sem változott az induláshoz képest, próbáljuk jól érezni magunkat, próbálunk az évek óta NB I-ben szereplő klubok ellen tapasztalatot szerezni, kicsit megfricskázni őket, nehézzé tenni a dolgukat és megmutatni, hogy küzdünk és hajtunk. Ez szerintem alap.”

A sportvezető megjegyezte, egyetlen dologban van némi hiányérzete, ez pedig a barcikai stadion, aminek az építését nem tudták időben elkezdeni.

„Az utóbbi időben a mentális résszel kicsit többet kell foglalkoznunk, de ez szerintem normális. Apró célokat tűztünk ki magunk elé, amik sikerekhez vezethetnek: mint például az, hogy rúgjunk gólt, vagy esetleg kettőt, próbáljunk nyerni, megnehezíteni az ellenfelek dolgát, illetve próbáljuk a sportemberi mivoltunkat is megmutatni, mert ez a nehéz időszakban mutatkozik meg a legjobban. Ezért várunk minden meccset, mert az egy új lehetőség ezekre. Pici hiányérzetem van, és ez nem az eredményesség, hanem az, hogy a szurkolóink és a város felé volt egy ígéretünk a stadionnal kapcsolatosan. Akkor lett volna igazán szuper ez az élvonalbeli szezon, ha a városnak és a szurkolóknak oda tudjuk vinni. Nehéz, mert nincs saját otthonunk, nincs úgymond »oroszlánbarlangunk«, ahol meg tudjuk nehezíteni az ellenfeleink dolgát. Ha hiányérzet, egyelőre ez dolgozik bennem. Nagyon tiszta és érthető stratégia mentén haladunk, amit napi, heti és havi szinten picit finomítani kell. Az ősz közepén volt egy sérüléshullámunk, meghatározó játékosok dőltek ki, akiket nem tudtunk tolni, az eredmények pedig nem jöttek. Télen mi ezt átgondoltuk és újraterveztük, és olyan magyar játékosokat próbáltunk igazolni, akik abban az esetben is velünk vannak, ha esetleg az NB II-ben kell majd játszanunk, és velünk vannak akkor is, ha az élvonalban. Emellett sikerült külföldieket is találni, akik meghatározó emberként tudnak segíteni a csapat stabilitásán. Továbbra is szeretnénk helytállni és megnehezíteni a riválisaink dolgát.”

Simon szót ejtett Kuttor Attila vezetőedzőről is, akivel a Kazincbarcika hosszú távon tervez – mint kiemelte, a klub vezetősége semmiféle ultimátumot nem adott a szakembernek.

„Mikor elkezdtük az építkezést, óriási dolognak tartottam, hogy őt és a stábját sikerült a projekt mellé állítani. Hosszú távú szerződést kapott, tudtuk, mit vállalunk és azt is, milyen nehéz lesz – ő ebbe beleállt, ahogy a stábja is, tesszük a dolgunkat, ők megpróbálják a maximumot kihozni a csapatból, ő pedig mindenben teljesen partner. Az, hogy nehéz dolga van az elmúlt időszakban, egyértelmű, mindenki ellen nehéz felkészíteni a csapatot. De kicsit könnyű dolga is van, mert a vezetőség részéről nem éri nyomás, nem kapott ultimátumot, nagyon szeretnénk neki segíteni, hetente többször összeülünk, megpróbáljuk kitalálni, hogyan tudunk kicsit eredményesebbek lenni, hogyan tudjuk a klub értékeit fejleszteni, a jövőt építeni. Teljes mellszélességgel mellette van a klub, azért dolgozunk, hogy az a győzelem jöjjön, ami mindenkinek hitet adhat. Ám nincs szitokszó! Nem szitokszó a vereség vagy az NB II, hanem próbáljuk azt a tapasztalatot megszerezni, amivel a klub, és később a játékosok is többek lesznek, valamint a fiatalok, akik máshol nem kaptak volna lehetőséget az élvonalban, itt meg tudják magukat mutatni. Az elején is kis célokat állítottunk magunk elé. Megvolt az első győzelem, az első rúgott gól. Most már összeszedtünk 14 pontot, megyünk tovább, és ha sikerül még pár győzelmet összeszednünk, nagyon boldogok leszünk.”

Hozzátette, az új stadion körüli munkálatok megkezdődtek, s reméli, hogy akár még az utolsó, élvonalbeli hetekben sor kerülhet rá, hogy felavassák.

„A stadionra visszatérve, fontos, hogy a bontási és az építési munkálatok is elindultak, reméljük, az ősz folyamán olyan kulturált módon tudjuk fogadni az ellenfeleinket, amit ők és amit a város is megérdemel. Szeretnénk a szurkolóinkat is a megfelelő körülmények között fogadni és közösen megélni az NB I-et – akár az utolsó meccseken is, mert ha valakikért, értük érdemes küzdeni a gólért. Éreztük például a Fradi elleni nagyobb arányú vereségnél is, hogy azért szurkoltak, hogy egy gólt tudjuk rúgni, és ez nagyon jó érzés volt. Az apróbb sikerek őket is picit pozitívabban érintenék. Haladunk, és a kis célokat próbáljuk megragadni, a napi pozitívumokban pedig az erőt. Játékosként és szakemberként is folyamatos munka, hogy fejben és a stratégia mentén tudjunk haladni, és semmi se vigyen el minket. Tennünk kell a dolgunkat és minden napnak így kell kinéznie.”

A Kazincbarcika a Fizz Liga soron következő, 26. fordulójában, péntek 17.45-től a Diósgyőr ellen lép pályára, a mérkőzést az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti.

A 26. forduló programja:
március 13., péntek:
Diósgyőri VTK–Kolorcity Kazincbarcika SC 17.45
ETO FC–MTK Budapest 20.00
március 14., szombat:
Újpest FC–Kisvárda Master Good 14.30
Paksi FC–Zalaegerszegi TE FC 17.00
Debreceni VSC–Nyíregyháza Spartacus FC 19.30
A Ferencvárosi TC–Puskás Akadémia FC mérkőzést későbbre halasztották 

Borítókép: Kolorcity Kazincbarcika SC

További tartalmak