Melbourne-höz hasonlóan a Kínai Nagydíj sprintfutamára is a Mercedes sajátította kis az első rajtsort, ám a második helyen végző Andrea Kimi Antonelli a leintéskor még nem teljesen lehetett biztos benne, hogy az első sorból fog indulni. Az FIA vizsgálatot indított ellene, mivel a sprintidőmérő során az egyik kör kezdetén útját állta Lando Norrisnak az első kanyar belső ívén.
Az FIA a meghallgatáson mindkét érintett versenyző álláspontját megismerhette, majd ennek és a csapatok közötti rádiózások, valamint a felvételek alapján azt a döntést hozta, hogy Antonellit nincs miért felelősségre vonni.
Az ítéletet befolyásolta, hogy Norris – aki közvetlenül az eset után a rádión még azt mondta, hogy Antonelli gyorskörön tartotta fel őt – elismerte, hogy nem is próbálkozott igazi gyorskörrel, csak egy második bemelegítő körön volt éppen.
„Az 1-es rajtszámú autó vezetője (Lando Norris) azt mondta nekünk, hogy egy ’gyors bemelegítő körön’ volt és nem egy gyorskörön. Más szóval nem törekedett versenyképes köridő elérésére, amikor a 12-es autó (Kimi Antonelli) kijött a boxutcából és a pályára hajtott. Ha az 1-es autó gyorskörön lett volna, akkor a 12-es autó pályán elfoglalt pozíciója alapján a 12-es autó szükségtelenül feltartotta volna az 1-es autót.”
„Az 1-es autó vezetőjének egyértelmű állásfoglalása alapján a 12-es autó nem tartotta fel őt, mert nem próbálkozott versenyképes köridő elérésével, ezért nem tartottunk szükségesnek további intézkedést” – indokolt az FIA.
Norris a 3. helyen végzett a sprintidőmérőn, így a két Mercedes mögül várja a lámpák kialvását szombaton.














