Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Tökéletesen indított Harold Tejada, hazaért és megnyerte a Párizs-Nizza hatodik szakaszát

Tökéletesen indított Harold Tejada, hazaért és megnyerte a Párizs-Nizza hatodik szakaszát

m4sport.hu | | Szerző: Vojtek Tamás
A kolumbiai Harold Tejada nyerte a Párizs-Nizza országúti kerékpárverseny hatodik szakaszát, pénteken.

A mezőnyre a pénteki napon Barbentane és Apt között egy 179,3 kilométer hosszú szakasz várt a mezőnyre, 2077 méteres szintemelkedéssel, de már a rajt előtt el kellett köszönnünk egy nagyobb névtől, az összetett tizedik helyén álló skót Oscar Onley betegség miatt visszalépett a versenytől.

Négyen – Tarling, Arrieta, Kluckers és Cras – szöktek el a mezőnytől, utóbbi ebből a kvartettből a vége előtt 30-km-rel leszakadt. Az Arrieta vezetésével ellépő szökés ezt követően több mint másfél perces előnyre tett szert.

Az utolsó, lankásabb emelkedőre fordulva egy percet ledolgozott hátrányából a főmezőny, amely Kluckers visszaesésével Tarling és Arrieta nyomába eredt. 5 km-rel a zárás előtt, a lejtmenethez érve elkapták a szökést, az összetett menők komolyabb tempóra váltottak, míg Harold Tejada egy jól időzített ütemváltásnak köszönhetően nagy előnnyel ért be Apt városába, és már nem is tudták utolérni, végül hat másodperces különbséggel ért célba az üldözők előtt, akik közül a francia Dorian Godon lett a második, a brit Lewis Askey pedig a harmadik.

A kolumbiai kerékpáros első győzelmét szerezte World Tour-szinten, míg csapata, az Astana Max Kanter vasárnapi szakaszon aratott diadala után második sikerét ünnepelhette a Párizs-Nizzán.

Az összetettet továbbra is az előző két szakaszon győztes, ezúttal 19. helyen záró Jonas Vingegaard vezeti, 3 perc 22 másodperc előnnyel a második Daniel Felipe Martínez előtt.

A szakasz végeredménye:

Az összetett nem hivatalos állása:

A szombati, 7. szakaszt élőben követhetik az M4 Sport+-on és az m4sport.hu-n 13:55-től. A versenyt Knézy Jenő és Székely Dávid közvetíti, míg a helyszínről Várhegyi Benjámin jelentkezik interjúkkal.

Borítókép: EPA/SEBASTIEN NOGIER

További tartalmak