Sanghajban gyorsan egyértelművé vált, hogy ismét a Mercedes favorit: a csillagosok már a szabadedzésen óriási előnyben voltak. Ezt követően talán nem volt meglepő, hogy 1-2-ben hozták a sprintidőmérőt, George Russell pedig megnyerte a szombati futamot is.
A listavezető volt a favorit a szombati kvalifikáció előtt is, autójával viszont több alkalommal is meggyűlt a baja: a legsúlyosabb probléma a Q3-ban jelentkezett.
A Mercedes megállt alatta, és bár újra tudta indítani, a gép nem volt 100 százalékos állapotban a folytatáshoz. Ezzel megnyílt az ajtó a fiatal csapattárs, Andrea Kimi Antonelli előtt, aki élt is a lehetőséggel és megszerezte a pole pozíciót! Russell még hibás autóval is második lett.
Antonelli ezzel megdöntötte Sebastian Vettel rekordját és ő lett az F1 történetének legfiatalabb pole-szerzője, az első, aki 20 éves kora előtt állhat fel a rajtrács élére egy nagydíjon.
„Boldog vagyok, mert sikerült tiszta időmérőt futni” – értékelt. „Sajnálom, hogy George-nak problémája volt a Q3-ban és nem tudott két kört teljesíteni. Jó időmérő volt, nem hibáztam. Láttam, hogy George-nak gondja van, de próbáltam magamra koncentrálni és jó kört futni, ami sikerült is.”
Történelmi köréről az F1 hivatalos oldala a szokásoknak megfelelően megosztotta a belső kamerás felvételt (ez ITT is elérhető), ami testközelből figyelhetjük, hogyan száguld az olasz a pole felé.
A cél Antonelli számára egyértelmű, holnap az első futamgyőzelmet is megszerezné, de ehhez biztosan lesz egy-két szava Russellnek és a Ferrari pilótáinak is. A verseny magyar idő szerint 8 órakor startol, az M4 Sport pedig élőben közvetíti majd. 7 órától a pilótaparádét is közvetítjük, 7:25-től pedig a felvezető műsorral hangolódunk az év második nagydíjára.














