A rajthelye jobb volt, mint Melbourne-ben, a versenye mégis hasonlóan alakult: kapaszkodhatott a mezőny végéről. Max Verstappen a 8. rajtkockából próbált elrugaszkodni a Kínai Nagydíj sprintfutamán, de a Red Bullja nemigen akarta ezt. Mire mozgásba lendült, már a 20. pozícióban volt…
A négyszeres világbajnok jól zárkózott az ellenfelekre, a 14. körben érkező biztonsági autó előtt volt, hogy egyszerre két riválisát hagyta le a célegyenesben. Aztán a tempó visszafogását sokakhoz hasonlóan kerékcserére használta ki, így újabb kapaszkodás várt rá, ezúttal a 14. helyről. Végül a 9. pozícióig jutott, így pont nem járt az erőfeszítéseiért.
Verstappen már a verseny előtt egykedvűnek és frusztráltnak tűnt – a leintés után ez fokozottan így volt…
„Szerintem ugyanaz volt a gondom, mint Lawsonnak Ausztráliában: nem volt erő. Utána pedig gumigondokkal küzdöttem. Az autó egyensúlya is rossz volt. Persze előzgettem egy keveset, de túl lassúak vagyunk”
– foglalta össze Verstappen.
Max Verstappen (Fotó: XPB)A rajtok már a múlt heti Ausztrál Nagydíjon is problémát okoztak a Red Bullnak, igaz, akkor a lemerült akkumulátor miatt. Verstappent megkérdezték, szerinte elég volt-e a rajthelyzet javításához, hogy az FIA a hétvégén extra rajtgyakorlatokat tett lehetővé. „Számunkra nem, mert ez már a második versenyünk, amin problémánk volt. Ausztráliában persze más gondom volt, de ez nem ideális.”
A hollandot azonban nem csak a rajt bosszantotta. Nem elsősorban a rossz rajt.
„Természetesen előrébb tudtam verekedni magam, de nem volt egyensúlyom, rosszabb volt a gumikopásom, mint körülöttem a középmezőnynek. Igazi katasztrófának nevezném!”
A kérdésre, mit fog mondani a garázsban a csapatnak, hogyan tudnának fordítani, egykedvűen felelte: „Nem nagyon jutok szóhoz jelenleg. Minden, ami elromolhatott, elromlott. A rajt csak az egyik javítandó probléma. Utána az egyensúly teljesen szétesett, és talán a miénk volt a legnagyobb a gumikopás az egész mezőnyben. És irányíthatatlan. Plusz vannak kisebb dolgok az autón, amik nem… úgy mondanám nem voltak jól felkészítve. Egyszerűen össze kell szednünk magunkat!”
Verstappen az előző 24-ből 10 sprintet nyert meg. A mostani az első alkalom, hogy pont nélkül zárt egy minifutamot.
Max Verstappen (Fotó: XPB)Csapattársa, Isack Hadjar még pocsékabb versenyt teljesített. A rajtnál beragadó Andrea Kimi Antonelli csúzott bele az első kanyarban, kárt téve a Red Bulljában. Ehhez jött még, hogy a lágy gumin rajtolt, ami nem sokáig bírta. A 15. helyen intették le. „Az első szektorban minden a terv szerint ment, aztán Kimi teljesen elfékezte magát, és sérült autóval mentem végig a versenyen. Nehéz volt vezetni. Semmit sem tanultunk” – mondta csalódottan a francia.
Ennél csak jobb lehet a folytatás. Hogy lesz-e…














