Nem volt jó az általános közhangulat a Forma–1-ben az idénynyitó Ausztrál Nagydíj után. Az új erőforrások szempontjából az egyik legrosszabb, legszélsőségesebb pályán megrendezett melbourne-i versenyt követően a mezőny tagjainak nagy része elégedetlenül csóválta a fejét: ők nem ilyen versenyzésről, nem ilyen előzési manőverekről álmodoznak…
Az év második hétvégéje, a Kínai Nagydíj már kevésbé hangsúlyozta ki a megújulás hátrányait. A hosszú egyenesek második felében lassuló motorok persze továbbra is abszurd hatást keltettek, de cserébe a sprintfutam és a vasárnapi verseny is bőséges akcióval szolgált. Oda-vissza helycserék az élen, kanyarokon, körökön át tartó küzdelem – még ha akkumulátorokkal is vívták őket, több versenyző kimondottan élvezte, és új kihívásként fogta fel az ehhez szükséges taktikai gondolkodást.
A legjobb véleménnyel az egymással nagyot csatázó Ferrari-versenyzők voltak. Lewis Hamilton egyenesen az eddigi legjobb küzdelemnek nevezte a mostanit, és miközben Max Verstappen a futam után ismét jól leszólta ezt a versenyzési módot, ő nem győzte dicsérni az új autókat.
„Ezeket az autókat könnyebb követni, sokkal jobb, mint a múltban volt. Nagyon közel tudsz kerülni. És nem olyan rossz a zavaros levegőben, nem veszítesz annyi leszorítóerőt. Szerintem ez a legjobb versenyzés, amit a Forma–1-ben valaha átéltem!”
„Persze a Mercedesek könnyedén elhúztak tőlünk, őrült tempóval, de mind szorosan együtt voltunk. Nagyszerű, hogy jelenleg jók a rajtjaink, és remélem, ez így is fog maradni az év során. Ők más irányt választottak, és miközben nekik nagyobb teljesítményük van, nekünk most ki kell találnunk, hogyan gyorsulhatnánk az egyenesekben.”
„Remélhetőleg izgalmas volt nézni ezt a versenyt. Oda-vissza ment, és klasszul helyezhetted az autódat, úgy, hogy közben néha egy papír sem fért volna közénk. De festéket nem cseréltünk. Ez a nagyszerű versenyzőkön és a tiszteleten múlik” – mondta lelkesen a hétszeres világbajnok.
Lewis Hamilton és Charles Leclerc csatája (Fotó: XPB)Leclerc is sokszor elmondta, hogy nagyon élvezte a versenyzést, és kimondottan tetszett neki, hogy az energiahasználattal előre kellett gondolkodni, kreatívnak kellett lenni.
Verstappen szerint aki ezt a típusú versenyzést szereti, az nem érti a versenyzés lényegét, nem igazi F1-szurkoló. Leclerc ezzel szemben nem érzi úgy, hogy ezek a csaták túlzottan mesterkéltek lennének.
„Természetesen vannak mesterkélt előzések is. Mindig akkor, amikor valaki hibázik az akkumulátorral és teljesen lemeríti. Utána hatalmas tempókülönbség alakul ki. Viszont az az érzésem, hogy ebben mind közelíteni fogunk egymáshoz, tudni fogjuk, hol ne támadjunk és hol próbálkozzunk kockáztatással. És ez nagyon érdekes előzési helyeket eredményez. Úgy vélem, a mostani verseny kiváló bizonyítékkal szolgált erre”
– mondta a monacói.
A helyzet szerinte tehát javulni fog, és akkor visszaszorulnak a mesterkélt előzések. Hamilton kiemelte, a télen nagy munka volt számukra átállni az új követelményekre. „Nagyon sokat dolgoztunk rajta. Nagyon sokat. A teszteken nem igazán tapasztalod meg, inkább ezen a három versenyen, a sprinten, a mostanin és a melbourne-in vált igazán világossá, amikor más autók voltak körülötted, hogy milyen az akkumulátorhasználat, mikor kell plusz erőt kérned, hogyan használd azt és hasonlók. Nagyon-nagy kihívást jelent. Nem feltétlenül érzem úgy, hogy hatalmas a különbség ezekhez a fickókhoz képest (Mercedes). Amikor adott a ‘boost’ gomb, még így is elhúznak az egyenesekben. Összességében tehát többre van szükségünk. Mindenesetre sokat tanulmányoztuk, többet, mint bármilyen más területet, amivel eddig foglalkoztam, és nagyon aprólékosnak kell lenned, figyelned kell minden részletre” – magyarázta a sanghaji verseny harmadik helyezettje.













