Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Mercedes-problémák miatt nem rajtoltak el Kínában, de a McLaren nem hibáztatja partnerét

Mercedes-problémák miatt nem rajtoltak el Kínában, de a McLaren nem hibáztatja partnerét

Sky Sports, Crash, Auto Motor und Sport
A Mercedes felelőssége alá tartozó problémák miatt nem tudott rajthoz állni a McLaren két versenyzőjével a Kínai Nagydíjon. Andrea Stella csapatfőnök nem akar ujjal mutogatni.

Ilyen nem volt az elmúlt húsz évben: McLaren-autók nélkül rendeztek meg egy Forma–1-es versenyt. A vasárnapi Kínai Nagydíjon sem Lando Norris, sem Oscar Piastri nem tudott elindulni, mivel mindkettejük autóján elektronikai hiba lépett fel a rajt előtt. Ráadásul eltérő jellegű. A wokingiak ezzel a 2005-ös indianapolisi csonka futam óta először voltak csak nézői egy versenynek.

A dráma a címvédőnél kezdődött: amikor megpróbálták beindítani Norris autóját, hibát észleltek. Egy ideig még remélték, hogy a brit legalább a boxutcából a mezőny után eredhet, ám a probléma súlyosabb volt. Közben csapattársa már a rajtkockájában állt, az ő autóját ott nem sikerült elindítani, ezért le kellett tolni a boxutcába.

 „Versenyezni jöttünk ide, és ma technikai problémák miatt nem voltunk olyan helyzetben, hogy ezt megtehessük. Ez nagyon bosszantó és csalódást keltő a csapat számára, a versenyzők számára, a technikai és kereskedelmi partnereink számára, és nyilvánvalóan a szurkolóink számára is. Sajnáljuk! Össze fogjuk szedni magunkat, ki fogjuk deríteni, mi volt a technikai probléma, és Japánban újra nekivágunk”

– mondta Andra Stella csapatfőnök a verseny után.

Megerősítette: mindkét hiba a Mercedes oldalán lépett fel, az erőforrásnál, de nem akarta a motorgyártót hibáztatni. „A HPP-vel (a Mercedes motorgyára, a szerk.) együtt fogjuk kivizsgálni a hibák okait. A csapaton belül és a HPP-nek is mondtam: egy csapatként járunk el. Egy csapatként nézünk szembe ezzel a csalódást keltő nappal, és gondoskodni fogunk róla, hogy a jövőben ne történjen meg újra.”

Stella a két eltérő hibáról is beszélt. „Lando autóján a rajtrácsra vezető kör során észleltünk bizonyos problémát az erőforrás elektronikájánál. Nem tudtunk kommunikálni ezzel az egységgel. Próbáltuk orvosolni. Próbálkoztunk minél több elem kicserélésével, úgy, hogy ne kelljen magát az egységet kicserélni, mert az sok idő lett volna, és nem készültünk volna el a rajtig. De nem volt esély javítani a hibát. Lando autója egyszerűen nem volt abban az állapotban, hogy elhagyja a garázst.”

„Próbálkoztunk az ECU cseréjével, mert amikor nincs kapcsolat az akkumulátorral, az ECU cseréje csak pár percbe telik, és azt feltételeztük, hogy az ECU lehet, ezért kicseréltük, de nem segített.”

Oscar Piastrit tolják vissza a garázsba (Fotó: Formula1/X)

Piastrinál hasonló, mégis más jellegű volt a hiba. „Oscarnál az autó gond nélkül eljutott a rajtrácsra, de amint ott volt, már nem indult be újra, hasonlóan, mint Landónál. Oscar oldalán viszont könnyebb volt beazonosítani a problémát, és úgy tűnik, az erőforrás ugyanazon eleméről van szó elektronikus oldalon, de a probléma más természetű.”

Két eltérő hiba egy időben, ugyanannál az elemnél – Stella szerint szerencsétlen véletlenről van szó.

„Kivételes és szokatlan, hogy két végzetes hiba lép fel lényegében egy időben, ugyanazon komponensnél. Esetünkben ez az erőforrás elektronikai oldala. Ezért a területért nem a McLaren a felelős, szóval teljes mértékben a HPP-re hagyatkozhatunk, és teljességgel bízunk a segítségükben. Az ő jelentésük szerint a két probléma más jellegű. Úgy fest tehát, hogy csak véletlen, hogy egy időben történtek, ugyanazon a nagydíjon és mindkettő végzetes volt.”

Stella hozzátette, jelen állás szerint nincs arra utaló jel, hogy a kérdéses elemek autóba építése okozta a problémákat. A kérdéses egységeket visszaküldik a Mercdes brixwoth-i motorgyárába vizsgálatra. „Azt értjük, hogy mi a probléma, de azt nem egészen, mi az ok. Fizikai ellenőrzésre lesz szükség, mert az elérhető adatokból és a külső vizsgálatból semmi sem utal konkrét, részletes okra, csak arra, hogy általános probléma volt azon a területen” – magyarázta az olasz.

A történteket a Mercedes is komolyan veszi. Toto Wolff, a gyári csapat főnöke a számukra kettős győzelmet hozó sanghaji verseny után az ORF-nek elmondta: „A McLaren a partnerünk, és amikor a motor elektronikája mindkét autóban meghibásodik és emiatt nem tudnak rajthoz állni, annak természetesen keserű mellékíze van számunkra is. Ki kell még elemeznünk, mi volt ez, mert a HPP még nem tudja. Nem egy egyszerű dologról van tehát szó.”

Nem úgy gondolta a korábbi Mercedes-kritikát

A kettős kiesés és Stella „egy csapat vagyunk” üzenete sajátos előzmények után jött. A McLaren főnöke az Ausztrál Nagydíj után utalásokat tett arra, hogy nem elégedettek a Mercedesszel való együttműködés és kommunikáció hatékonyságával, és emiatt nem képesek annyit kihozni az erőforrásukból, mint a gyári csapat. A gyártó Sanghajban elbeszélgetett velük (és a többi partnerével), Stella pedig a szombati időmérő edzés után már arról beszélt, hogy félreértették a korábbi kijelentéseit.

Oscar Piastri (Fotó: XPB)

„Hadd tisztázzam! Amikor az erőforrás kihasználásáról beszéltem, arra utaltam, hogy együtt kell dolgoznunk a HPP-vel. Ez egy bonyolult erőforrás, és amikor partnercsapat vagy, tanulnod kell. Ez természetes. És az is természetes, hogy amikor a kapott termék egyszerű és érthető, akkor többet hozol ki belőle és nincs nagy különbség.”

„Ez viszont összetett, mert nagyon érzékeny. Sosem láttam még hasonlót az erőforrásoknál az F1-es pályafutásom során. Ilyenkor végig kell járnod egy utat. És mi hálásak vagyunk a Mercedesnek az együttműködésért. Megadják nekünk a szükséges információkat, de közben a pályán, menet közben kell tanulnunk.”

„Érthető, hogy nekik több közvetlen információjuk van gyári csapatként. Ott nincs szellemi tulajdon, sem adatvédelem, szóval egyként dolgoztok. Ez egy kis előnyt jelent, de mi nem panaszkodunk emiatt. Próbálunk minél gyorsabban tanulni, és a lehető legjobban kiaknázni az erőforrás lehetőségeit” – magyarázta Stella, aki úgy érzi, csapata Kínában máris tett előrelépést motorfronton, de még mindig látnak eltéréseket a Mercedeshez képest.

Borítókép: Lando Norris (Fotó: Formula1/X)

További tartalmak