Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Sainz az új F1-ről: Olyasmit próbálnak jónak eladni, amiről ők is tudják, hogy nem jó…

Sainz az új F1-ről: Olyasmit próbálnak jónak eladni, amiről ők is tudják, hogy nem jó…

Crash
Úgy tűnik, Carlos Sainznak is elege lett. A kritizálással korábban csínján bánó spanyol kimondta: bármennyire is próbálja szépíteni a helyzetet a sorozat, alapvető gondok vannak a Forma–1 idei megújulásával.

Energiára szomjasak a Forma–1 2026-os új elektromotorjai, de olyan mértékben, hogy alig lehet jóllakatni őket. Sok kompromisszum és ellentmondás forrása ez ennél a megújulásnál, és egyben a versenyzői kritikák céltáblája is.

Az új helyzet furcsasága a Kínai Nagydíj hétvégéjén kevésbé volt szembetűnő, mint az energiaforrásban extrém szegény (kevés féktáv, sok egyenes) melbourne-i pályán, de a sanghaji harmadik szektor hosszú egyenese azért így is egyértelmű képet mutatott – már amikor hagyták neki…

A fedélzeti kamerás felvételekből tisztán hallható volt, hogyan fogy ki a szuflából az ERS a hosszú egyenes második felében, és hogyan kezdenek lassulni az autók ott, ahol az elmúlt húsz évben még javában gyorsultak, de legalábbis tartották a végsebességüket. Amikor persze még a kérdéses töltésre kapcsolás előtt elvették a képet és külső kameraállásra váltottak, ez nem volt szembetűnő (vagy inkább fülbetűnő). És akkor sem, amikor a közvetítés grafikái sem mutatták jelét ennek a lassulásnak…

A közösségi oldalakon voltak, akik erről készült képernyőfotók segítségével vádolták a valóság torzításával az F1-et, de arról is beszélni kezdtek, hogy a sorozat a hivatalos oldalain egyszerűen eltávolította a negatív hozzászólásokat egy előzésekkel kapcsolatos posztja alól.

Carlos Sainz (Fotó: XPB)

Mindez a Williams versenyzőjéhez, Carlos Sainzhoz is eljutott, aki szerint az efféle szépítő kísérletek csak azt hirdetik, hogy van mit takargatnia a sorozatnak: az új szabályokkal valami alapvetően nem stimmel.

„A kínai pálya szerintem nem olyan rossz, mert nagyon energiagazdag, töltésgazdag, ami azt jelenti, hogy az erőforrás nem viselkedik… mármint a tavalyihoz képest nagyon másképp viselkedik, de nem annyira másképp, mint Melbourne-ben. Melbourne, Monza és Spa kapcsán ezt mindenképpen át kell gondolni. A fejlődés is segíteni fog.”

„Abban száz százalékig biztos vagyok, hogy én nem ilyennek akarom látni az F1-et. És egészen biztos vagyok benne, hogy a vezetők is látják és tudják ezt. Ha megnézzük, miket csinálnak a grafikákkal és mindennel, csak próbálnak a lehető legjobbnak eladni valamit, amiről szerintem mind tudjuk, hogy nem a helyes formula a Forma–1 számára. Igazán remélem, hogy hamarosan lesz változás, mert ez nem a legjobb formula.”

„Amíg mindenki tisztában van vele, addig rendben van, hogy nem teljesen jó a szezon elején, aztán változtathatunk rajta, hogy jobb legyen” – fejtegette Sainz.

A spanyol korábban azt nyilatkozta a versenyzőtársak kritikáiról, hogy nem tartja túl szerencsésnek, amikor a résztvevők a saját sportjukat szólják le nyilvánosan, és hangsúlyozta, ő inkább a színfalak mögött mondja el az illetékeseknek, hogy mi nem tetszik neki. Melbourne után aztán már ő is változtatott: már akkor kimondta, hogy alapvetően rossz a jelenlegi motorformula, a belső égésű motor és az elektromotor 50-50%-os teljesítményaránya nem működőképes az F1-ben.

Carlos Sainz (Fotó: XPB)

Sainz ugyan a 9. helyen ért célba a Williamsszel a Kínai Nagydíjon, csapattársa, Alexander Albon el sem tudott rajtolni műszaki gondok miatt – csakúgy, mint Gabriel Bortoleto, Lando Norris és Oscar Piastri. A rajtrácsról ezzel összesen 4 autó hiányzott, a versenyen pedig további három esett ki. „Ez szerintem nem fest jó képet az F1-ről” – vélekedett Sainz. „Az, hogy nincs két McLaren, egy Williams és egy Audi, megmutatja, mennyire nehézzé tesszük a saját életünket ezekkel a rendkívül bonyolult motorokkal és a hihetetlenül bonyolult szoftverekkel és akkumulátorokkal.”

„Persze a csapatok dolga megbízható erőforrással előállni, de amikor ennyire sokat követelnek a szabályok és ennyire korlátoznak, nehéz előállni valami megbízhatóval, mert mindenki számára rendkívül összetett.”

„Nem is tudom. Van egy képem arról, milyen lenne az ideális Forma–1, és ez messze van attól.”

„Közben remélem, hogy a fejlesztésekkel és a szabályok finomításával a jövőben jobbá tehető lesz” – összegzett Sainz.

Borítókép: A Kínai Nagydíj rajtja (Fotó: XPB)

További tartalmak