Egy három napon át tartó szenvedés volt a Red Bull kínai hétvégéje, melynek nem volt pillanata, amiben Max Verstappen akár csak kicsit is elégedettnek tűnt volna. A csapatnak komoly gondjai voltak az RB22-es autóval a sanghaji pályán, amit jól mutat, hogy ezúttal nem az élen lévő Mercedes, Ferrari, McLaren hármas volt a fő ellenfelük, hanem a középmezőny csapatai, az Alpine vagy a Haas.
A sprintidőmérőn és a normál időmérőn Max Verstappen csak a 8. rajthelyet szerezte meg, a vasárnapi versenyen a kiesése előtt pedig Oliver Bearman is nagy falatnak bizonyult számára a Haasszal. Mielőtt az ERS hűtésének problémái miatt fel kellett adnia a versenyt, a négyszeres világbajnok képtelen volt közelíteni az 5. helyen haladó Haashoz.
Probléma több is volt. A versenyen a vesszőfutásuk az újabb rossz rajttal kezdődött. „Melbourne-ben üres volt az akkumulátorom, itt viszont a két probléma (sprint és verseny, a szerk.) ugyanaz volt: egyszerűen nem volt teljesítményem. Amint felengedtem a kuplungot, az erőforrás nem ment.”
„A rajt komoly gond volt, ahogy már a sprinten is. A verseny többi része pedig olyan volt, mint szombaton: nagyon szemcsésedtek a gumik. Nem tudtam nyomni, borzalmas volt a tempó, borzalmas volt az egyensúly. Ez nagyon rossz hétvége volt számunkra”
– összegzett Verstappen.
Mindez azok után meglepőnek hat, hogy a Red Bull a teszteken határozottan a legjobb négy csapat egyikének tűnt, és az Ausztrál Nagydíjon is úgy látszott, hogy van potenciál az RB22-es autójukban. Bár már akkor is voltak gondjaik a motor működésével, a rajtokkal, a vezethetőséggel és a gumikezeléssel, az ötödik helyen célba érő Lando Norris még így is jobbnak látta őket a McLarennél, és sokan biztosra vették azt is, hogy ha Verstappen nem esik ki a Q1-ben egy furcsa baleset miatt, ott lett volna a második sorban a Mercedesek mögött.
Max Verstappen (Fotó: XPB)A holland versenyző belülről másnak látja a helyzetüket. Szerinte valójában mindig is benne volt, hogy a Red Bull számára nehézkes lesz ez az évkezdés.
„Ti nem tudhatjátok, én tudom. Sosem láttam úgy, hogy közel lennénk a Mercedeshez és a Ferrarihoz, de ez a hétvége különösen rossz volt. Számomra ez nem meglepetés, hogy nem vagyunk közel a Mercedeshez, a Ferrarihoz vagy akár a McLarenhez. De ez a hétvége így is különösen rossz volt.”
„Remélem, hogy legközelebb valamivel versenyképesebbek leszünk, és remélem, hogy Japán után, most, hogy kaptunk pár extra hetet, egy kicsit javítunk az autó teljesítményén. Közben viszont a többiek is javítani fognak.”
„Egyáltalán nem úgy állunk, ahogy szeretnénk. Tudom, hogy mindenki minden tőle telhetőt megtesz a csapaton belül, és ők is ugyanolya frusztráltak, mint én vagyok. Természetesen szeretnénk jobbak lenni, és remélhetőleg Japánban kicsivel közelebb is leszünk” – mondta Verstappen.














