Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Végleg megvásárolta a brazil játékost a ZTE – hivatalos

Végleg megvásárolta a brazil játékost a ZTE – hivatalos

m4sport.hu | Cseh Benjámin
A Zalaegerszegi TE hivatalosan is bejelentette, hogy érvényesítette Maxsuell Alegria kivásárlási opcióját, így a játékos 2029 nyaráig maradhat a klubnál.

Maxsuell egyéves kölcsönszerződéssel érkezett Zalaegerszegbe, és rövid idő alatt alapemberré vált Nuno Campos együttesében. Összesen 24 tétmérkőzésen 4 gólt szerzett és 5 gólpasszt adott az idényben, egyik legemlékezetesebb pillanata a legutóbbi, ETO FC elleni győztes gólja, amely a 25. forduló legszebb találatának bizonyult.

„Maxsuell már az első naptól megmutatta, hogy képes igazi game-changer, azaz olyan játékos lenni a pályán, aki különbséget jelenthet. Magabiztosan, kreatív stílusban futballozik, ahogyan azt sokszor láthatjuk a brazil labdarúgóktól. Emellett erős benne a fejlődés iránti vágy, nyitott az angol nyelv és a taktikai elemek elsajátítására is. Nuno és a szakmai stáb irányítása alatt sok területen fejlődött, és ha ezen az úton halad tovább, nagyszerű jövő áll előtte” – idézte a klubhonlap Andrés Jornet sportért felelős elnököt.

Borítókép: Fotó: ztefc.hu

További tartalmak