Dárdai Pál 1976. március 16-án született, Pécsen. Szülővárosában kezdett el futballozni, a Pécsi MFC színeiben 1991 és 1995 között több mint 80 mérkőzésen lépett pályára. 1996-ban a BVSC-hez került, sokáig azonban nem maradt, egy év múlva ugyanis Németországba szerződött, s a Hertha BSC játékosa lett.
A Herthával 1999-ben bronzérmet szerzett az élvonalban, 2001-ben és 2002-ben pedig Német Ligakupát nyert. A berliniektől 2012-ben klubrekorderként vonult vissza, 373 mérkőzésen 27 gólt szerzett az együttes színeiben.
Emellett meghatározó tagja volt a magyar válogatottnak is: 1998 és 2010 között 61 mérkőzésen szerepelt, és öt gót szerzett. 1999-ben az Év magyar labdarúgójának választották, 2014-től hét találkozón irányította megbízott szövetségi kapitányként a magyar válogatottat – nagy szerepe volt abban, hogy Magyarország 2016-ban, 44 év után kijutott az Európa-bajnokságra.
-
-
Budapest, 1996. április 25.
Dárdai Pál labdarúgó, a magyar olimpiai keret tagja.
Készítette: Földi Imre
-
-
Vaduz, 1999. szeptember 4.
A magyar DÁRDAI Pál (b) és a liechtensteini Frederic GIGON (j) harcol a labdáért a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezõk 7. csoportjának Vaduzban játszott mérkõzésén 1999. szeptember 4-én. A találkozó 0:0 arányú döntetlennel ért véget. (MTI/EPA/KEYSTONE/Arno Balzarini)
-
-
Budapest, 2001. 02. 25.
A három nap múlva sorra kerülõ Bosznia-Hercegovina elleni barátságos válogatott labdarúgó-mérkõzésen a középpályás-játék finomítása lesz a legfontosabb feladat. A budapesti Népstadion toronyépületében tartott sajtóértekezleten többek között errõl beszélt Bicskei Bertalan szövetségi kapitány aki a bosnyákok ellen elsõsorban az idegenlégiósokra, a március 7-ére tervezett Jordánia elleni találkozón pedig az NB I-ben szereplõ futballistákra számít. A képen: Dárdai Pál, a Herta BSC középpályása (b) és Szilágyi György orvos.
MTI Fotó: Illyés Tibor
-
-
Dunavarsány, 2001. 05. 28.
A magyar labdarúgó válogatott megkezdte a felkészülést a dunavarsányi edzõtáborban a június 2-i román válogatott elleni mérkõzésre. A képen: Lisztes Krisztián és Dárdai Pál.
MTI Fotó: Illyés Tibor
-
-
Graz, 2006. augusztus 16.
Dárdai Pál és Paul Scharner küzdelme a labdáért, amikor Ausztria labdarúgó válogatottja barátságos mérkõzést játszott a magyar csapattal.
MTI Fotó: Illyés Tibor
-
-
Telki, 2010. március 1. A magyar labdarúgó-válogatott játékosai edzenek Jámbor László erőnléti edző (j) vezetésével a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) telki edzőközpontjában. A csapat barátságos mérkőzésen fogadja az orosz válogatottat 2010. március 3-án Győrben. Elöl (b-j): Vanczák Vilmos, Szalai Ádám, Buzsáky Ákos, Dárdai Pál és Szélesi Zoltán fut. Földi Imre/MTI
-
-
Berlin, 2011. május 15.
DÁRDAI Pál, a német Hertha BSC korábbi válogatott magyar középpályása felmutatja a bajnoki érmet, miután 2-1-re gyõztek az FC Augsburg ellen az õ búcsúmérkõzésén, amelyet a német másodosztályú labdarúgó-bajnokságban játszottak a berlini Olimpiai Stadionban. A 35 éves Dárdai Pál klubrekordnak számító 286 elsõ és 11 másodosztályú mérkõzéssel a háta mögött int búcsút a Herthának és az aktív profi pályafutásnak. A Hertha visszajutott az elsõ osztályba. (MTI/EPA/Rainer Jensen)
-
-
Berlin, 2011. május 15.
DÁRDAI Pál, a német Hertha BSC korábbi válogatott magyar középpályása kisfiával a karján integetve lemegy a pályáról a búcsúmérkõzésén, amelyet a német másodosztályú labdarúgó bajnokságban játszik a Hertha az FC Augsburg ellen a berlini Olimpiai Stadionban. A 35 éves Dárdai Pál klubrekordnak számító 286 elsõ és 11 másodosztályú mérkõzéssel a háta mögött int búcsút a Herthának és az aktív profi pályafutásnak. (MTI/EPA/Rainer Jensen)
-
-
Dárdai Pál szövetségi kapitány (b2) gratulál Gera Zoltánnak (b3) a labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjének F csoportjában vívott Magyarország – Görögország találkozó után a fővárosi Groupama Arénában 2015. március 29-én. MTI/Kovács Tamás
-
-
Berlin, 2015. június 28.
Dárdai Pál, a Hertha BSC vezetõedzõje, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya (j) és Peter Niemeyer a bajnoki idény elõtti elsõ edzésen Berlinben 2015. június 28-án. (MTI/EPA/Annegret Hilse)
-
-
Dárdai Pál, a magyar labdarúgó-válogatott előző szövetségi kapitánya, a német Hertha BSC vezetőedzője önéletrajzi könyvének bemutatóján az Alexandra Könyvesházban 2016. május 25-én. MTI/Szigetváry Zsolt
-
-
Frankfurt, 2019. április 27.
Dárdai Pál, a Hertha BSC vezetõedzõje az Eintracht Frankfurt elleni bajnoki labdarúgó-mérkõzés kezdete elõtt Frankfurtban 2019. április 27-én.
MTI/EPA/Jörg Halisch
-
-
Németország, Berlin, 2017. július 29.
Dárdai Pál, a Hertha BSC (j) és Jürgen Klopp, a Liverpool vezetőedzője a Berlinben játszott barátságos labdarúgó-mérkőzésük előtt 2017. július 29-én. (MTI/EPA/Clemens Bilan)
Készítette: Clemens Bilan

Németország, Lipcse, 2021. szeptember 25. Dárdai Pál, a Hertha BSC vezetőedzője csapatának az RB Leipzig ellen a német első osztályú labdarúgó-bajnokságban játszott mérkőzése előtt, 2021. szeptember 25-én Lipcsében. Filip Singer
-
-
Németország, Sinsheim , 2021. október 29. Dárdai Pál, a Hertha BSC vezetőedzője a német első osztályú labdarúgó-bajnokságban játszott TSG 1899 Hoffenheim -Hertha BSC mérkőzés kezdete előtt Sinsheimben 2021. október 29-én. Készítette: Ronald Wittek
-
-
Budapest, 2022. szeptember 12. Dárdai Pál 61-szeres válogatott labdarúgó, egykori szövetségi kapitány az V. Sport és Innováció konferencia sajtótájékoztatóján, valamint a néhai sportfotós, Németh Ferenc fotóiból nyílt kiállítás megnyitóján a Testnevelési Egyetem aulájában 2022. szeptember 12-én. Németh Ferenc, aki több évig dolgozott a Magyar Távirati Irodánál és a Nemzeti Sportnál, 2013 szeptemberében hunyt el. Készítette: Illyés Tibor/MTI
-
-
Budapest, 2025. december 18. Dárdai Pál a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC új sportigazgatója a bemutatkozó sajtótájékoztatón a klub székházában 2025. december 18-án. A korábbi magyar szövetségi kapitány, játékosként 61-szeres válogatott középpályás első alkalommal vállal munkát magyar csapatnál. MTI/Kocsis Zoltán
A válogatott mellett 2015-től a Hertha vezetőedzőjeként is tevékenykedett, amelyet első ciklusában, 2015 és 2019 között 172 tétmérkőzésen irányított. A berliniek ikonja ezt követően visszatért az utánpótlásba, ám 2021 januárjában ismét a felnőttcsapat élére került, ekkor 31 találkozón ült a kispadon, s megmentette a Herthát a kieséstől is.
Két év múlva, amikor a Hertha újfent a kiesés elől menekült, ismét őt nevezték ki ideiglenes vezetőedzőnek, ekkor viszont már nem jött össze a csoda, az együttes kiesett a másodosztályba, ahol egy szezont még Dárdai vezetésével csinált végig a klub, amely egyébként azóta sem tudott visszajutni a Bundesligába.
Ezt követően még évekig tevékenykedett a Herthánál megfigyelőként, míg végül tavaly decemberben, többszöri megkeresés után igent mondott az Újpest csábítására, s ő lett a lila-fehérek sportigazgatója.
Dárdai Pál 2026. január 1-jén, közel harminc év után távozott a Herthától, ahová 1997. január 1-jén szerződött játékosként.
DÁRDAI PÁL
Született: 1976. március 16., Pécs
Válogatottság/gól: 61/5 (1998-2010)
Klubjai játékosként: Pécsi MFC (1991-1995), BVSC (1996), Hertha BSC (német, 1997-2011)
Legnagyobb sikerei:
– magyar bajnoki ezüstérmes (1996)
– magyar Aranylabda (2006)
– német bajnoki bronzérmes (1999)
– német Ligakupa-győztes (2001, 2002)
Edzőként: Hertha BSC (2015-2019; 2021; 2023-2024), magyar válogatott szövetségi kapitány (2014-2015)
– Az év edzője Berlinben (2015)
– Az év magyar edzője (2015)
– Az év edzője a Kicker szavazásán (2016)
Array
(
[replacement] => [galleryreference id="3812394" align="aligncenter" align="aligncenter" align="aligncenter" align="aligncenter" align="aligncenter" align="aligncenter" align="aligncenter" align="aligncenter" align="aligncenter" align="aligncenter" align="aligncenter" align="aligncenter"]
[shortcode] =>
-
-
Vaduz, 1999. szeptember 4.
A magyar DÁRDAI Pál (b) és a liechtensteini Frederic GIGON (j) harcol a labdáért a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezõk 7. csoportjának Vaduzban játszott mérkõzésén 1999. szeptember 4-én. A találkozó 0:0 arányú döntetlennel ért véget. (MTI/EPA/KEYSTONE/Arno Balzarini)
-
-
Budapest, 2001. 02. 25.
A három nap múlva sorra kerülõ Bosznia-Hercegovina elleni barátságos válogatott labdarúgó-mérkõzésen a középpályás-játék finomítása lesz a legfontosabb feladat. A budapesti Népstadion toronyépületében tartott sajtóértekezleten többek között errõl beszélt Bicskei Bertalan szövetségi kapitány aki a bosnyákok ellen elsõsorban az idegenlégiósokra, a március 7-ére tervezett Jordánia elleni találkozón pedig az NB I-ben szereplõ futballistákra számít. A képen: Dárdai Pál, a Herta BSC középpályása (b) és Szilágyi György orvos.
MTI Fotó: Illyés Tibor
-
-
Dunavarsány, 2001. 05. 28.
A magyar labdarúgó válogatott megkezdte a felkészülést a dunavarsányi edzõtáborban a június 2-i román válogatott elleni mérkõzésre. A képen: Lisztes Krisztián és Dárdai Pál.
MTI Fotó: Illyés Tibor
-
-
Graz, 2006. augusztus 16.
Dárdai Pál és Paul Scharner küzdelme a labdáért, amikor Ausztria labdarúgó válogatottja barátságos mérkõzést játszott a magyar csapattal.
MTI Fotó: Illyés Tibor
-
-
Telki, 2010. március 1. A magyar labdarúgó-válogatott játékosai edzenek Jámbor László erőnléti edző (j) vezetésével a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) telki edzőközpontjában. A csapat barátságos mérkőzésen fogadja az orosz válogatottat 2010. március 3-án Győrben. Elöl (b-j): Vanczák Vilmos, Szalai Ádám, Buzsáky Ákos, Dárdai Pál és Szélesi Zoltán fut. Földi Imre/MTI
-
-
Berlin, 2011. május 15.
DÁRDAI Pál, a német Hertha BSC korábbi válogatott magyar középpályása felmutatja a bajnoki érmet, miután 2-1-re gyõztek az FC Augsburg ellen az õ búcsúmérkõzésén, amelyet a német másodosztályú labdarúgó-bajnokságban játszottak a berlini Olimpiai Stadionban. A 35 éves Dárdai Pál klubrekordnak számító 286 elsõ és 11 másodosztályú mérkõzéssel a háta mögött int búcsút a Herthának és az aktív profi pályafutásnak. A Hertha visszajutott az elsõ osztályba. (MTI/EPA/Rainer Jensen)
-
-
Berlin, 2011. május 15.
DÁRDAI Pál, a német Hertha BSC korábbi válogatott magyar középpályása kisfiával a karján integetve lemegy a pályáról a búcsúmérkõzésén, amelyet a német másodosztályú labdarúgó bajnokságban játszik a Hertha az FC Augsburg ellen a berlini Olimpiai Stadionban. A 35 éves Dárdai Pál klubrekordnak számító 286 elsõ és 11 másodosztályú mérkõzéssel a háta mögött int búcsút a Herthának és az aktív profi pályafutásnak. (MTI/EPA/Rainer Jensen)
-
-
Dárdai Pál szövetségi kapitány (b2) gratulál Gera Zoltánnak (b3) a labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjének F csoportjában vívott Magyarország – Görögország találkozó után a fővárosi Groupama Arénában 2015. március 29-én. MTI/Kovács Tamás
-
-
Berlin, 2015. június 28.
Dárdai Pál, a Hertha BSC vezetõedzõje, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya (j) és Peter Niemeyer a bajnoki idény elõtti elsõ edzésen Berlinben 2015. június 28-án. (MTI/EPA/Annegret Hilse)
-
-
Dárdai Pál, a magyar labdarúgó-válogatott előző szövetségi kapitánya, a német Hertha BSC vezetőedzője önéletrajzi könyvének bemutatóján az Alexandra Könyvesházban 2016. május 25-én. MTI/Szigetváry Zsolt
-
-
Frankfurt, 2019. április 27.
Dárdai Pál, a Hertha BSC vezetõedzõje az Eintracht Frankfurt elleni bajnoki labdarúgó-mérkõzés kezdete elõtt Frankfurtban 2019. április 27-én.
MTI/EPA/Jörg Halisch
-
-
Németország, Berlin, 2017. július 29.
Dárdai Pál, a Hertha BSC (j) és Jürgen Klopp, a Liverpool vezetőedzője a Berlinben játszott barátságos labdarúgó-mérkőzésük előtt 2017. július 29-én. (MTI/EPA/Clemens Bilan)
Készítette: Clemens Bilan
Dárdai Pál labdarúgó, a magyar olimpiai keret tagja.
Készítette: Földi Imre
-
-
Németország, Lipcse, 2021. szeptember 25. Dárdai Pál, a Hertha BSC vezetőedzője csapatának az RB Leipzig ellen a német első osztályú labdarúgó-bajnokságban játszott mérkőzése előtt, 2021. szeptember 25-én Lipcsében. Filip Singer
-
-
Németország, Sinsheim , 2021. október 29. Dárdai Pál, a Hertha BSC vezetőedzője a német első osztályú labdarúgó-bajnokságban játszott TSG 1899 Hoffenheim -Hertha BSC mérkőzés kezdete előtt Sinsheimben 2021. október 29-én. Készítette: Ronald Wittek
-
-
Budapest, 2022. szeptember 12. Dárdai Pál 61-szeres válogatott labdarúgó, egykori szövetségi kapitány az V. Sport és Innováció konferencia sajtótájékoztatóján, valamint a néhai sportfotós, Németh Ferenc fotóiból nyílt kiállítás megnyitóján a Testnevelési Egyetem aulájában 2022. szeptember 12-én. Németh Ferenc, aki több évig dolgozott a Magyar Távirati Irodánál és a Nemzeti Sportnál, 2013 szeptemberében hunyt el. Készítette: Illyés Tibor/MTI
-
-
Budapest, 2025. december 18. Dárdai Pál a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC új sportigazgatója a bemutatkozó sajtótájékoztatón a klub székházában 2025. december 18-án. A korábbi magyar szövetségi kapitány, játékosként 61-szeres válogatott középpályás első alkalommal vállal munkát magyar csapatnál. MTI/Kocsis Zoltán
[title] =>
[image] => https://cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2025/12/iMG0777-large.jpeg
[alignment] => aligncenter
)