Andrea Kimi Antonelli a múlt vasárnapi Kínai Nagydíj leintése óta Forma–1-es futamgyőztesnek vallhatja magát. Szokás mondani, hogy ezen gát áttörése egy új tudatállapotot von maga után. A Mercedes versenyzője a győzelmét követően előrebocsátotta: ez az eredmény komoly lökést fog adni az önbizalmának.
„Most elértem az egyik nagy célomat. Ez most magabiztosabbá tesz. Kicsit más lesz a hozzáállásom. Kicsit nyugodtabb leszek, jobban tisztában leszek a bennem rejlő potenciállal. Ugyanakkor George-ot és a többieket legyőzni nem lesz egyszerű, és így kell folytatnunk, mert most jól ment. Még az elején járunk, így is kell folytatnunk” – fogalmazott.
Csapattársát, George Russellt azért említette, mert arról kérdezték, a győzelmével és a tabellán meglévő négy pontos hátrányával szerinte a bajnokságban is lehet-e esélye úgy, hogy ők ketten jelenleg a legjobb autóban ülnek. Antonelli ezzel egyelőre óvatos. „George egy minden szempontból erős ellenfél, és nagy feladat lenne előtte végezni. Egy ilyen kaliberű versenyzővel egy garázson osztozni kiváltság a fejlődésem szempontjából. A bajnokság még hosszú, a mantránk pedig most az lesz, hogy egyszerre csak egy versennyel foglalkozzunk.”
Andrea Kimi Antonelli (Fotó: XPB)„Nem szabad elbíznod magad”
Antonellit épp elég olyan ember veszi körül, aki folyton emlékeztetni ezen szemléletmód fontosságára. Édesapja, Marco Antonelli, csapatfőnöke, Toto Wolff és versenymérnöke, Peter Bonnington is ugyanazt hangsúlyozták a sanghaji sikere után: igen, Antonelliből most Forma–1-es futamgyőztes lett, és ez talán változtat a nézőpontján, de ettől még mindig egy 19 éves, egy szezonnyi F1-es tapasztalattal rendelkező versenyző marad, akinek nagyon sokat kell még tanulnia.
Hogy így van, az a kínai verseny hajrájában is látszott, amikor elfékezte a hajtűkanyart és a bukótérből kellett visszaevickélnie…
„Megkönnyebbültem. Azzal a blokkolással három körrel a vége előtt igencsak rám hozta a frászt! Azt gondoltam: »Ugyan, gyerünk már!« De jó volt. A lényeg, hogy nem szabad elbíznod magad”
– mondta Bonnington a brit Sky Sportsnak a leintés után Antonelli „szívrohamos” esetéről.
A brit mérnök tudja, miről beszél. Lewis Hamiltonnal a versenyző 2013-as Mercedeshez érkezésétől a 2023-as távozásáig együtt dolgozott, és együtt aratták az összes győzelmüket és mind a hat bajnoki sikerüket. Az, hogy most a sanghaji dobogón együtt állhatott régi és új versenyzőjével, különleges pillanat volt számára. „Jó volt. Nem panaszkodhatok. Ez a pillanat Lewisszal és Kimivel pokoli jó volt, emlékezni fogok rá. Mintha egyesülne a banda. Vagy nem is banda, nem tudom, mi erre a jó hasonlat. Mindenesetre nagyon-nagyon szép volt, megható. És Lewis nagyszerű sportember.”
Andrea Kimi Antonelli (Fotó: XPB)A lendületes diák
Bonnington elmondta, mi a legnagyobb különbség a Hamiltonnal és az Antonellivel való együttműködés között. „Tűz és víz. Lewisnál tudtam, hogy mire gondol. Tudtam, hogy nem kell mondani neki. Kiminél ezzel szemben az elején nem tudtam, mit nem tud. Újra fel kellett idéznem egy csomó dolgot, amit addig természetesnek vettem. Ez egy tanulságos folyamat volt számomra.”
„Kimi teljesen más rezgéseket hoz. Még nagyon fiatal, de tele van energiával. Igazán szereti összehozni a garázst. Mindig vevő egy kis ugratásra, de tökéletesen tudja, hogy mikor kell komolyan venni a dolgokat és keményen dolgozni.”
A mérnök szerepe már csak az életkori különbségek miatt is más, mint Hamilton mellett volt. Ő most sokkal inkább mentor és tanár. „Kimi nagyon megbízik bennem, nagyon hisz bennem, mert tapasztalt vagyok. Ő pedig a fiatalság. Másképpen dolgozunk tehát. Szinte tanítgatom őt, lépésről lépésre megyünk végig a bajnokká válás folyamatán. És most letudta az első lépést. Most apránként haladnunk kell tovább.”
Andrea Kimi Antonelli, Peter Bonnington és Lewis Hamilton (Fotó: XPB)Amit nem lehet tanulni
Habár a következő lépésnek a bajnokká válás tűnne, Bonnington szerint oda még sok lépcsőfok vezet. Egyvalami felől azonban kétsége sincs. A korai éveiben dolgozott együtt a Mercedesnél a hétszeres világbajnok Michael Schumacherrel, majd Lewis Hamiltonnal is, és van egy közös pont, ami szerinte a két nagy bajnokot és Antonellit is jellemzi.
„Olvastam egy könyvet évekkel ezelőtt a tízezer órás szabályról. Szinte komolyan elkezdtem hinni benne: ha eleget gyakorolsz, elég jó leszel. Aztán találkoztam egy olyan emberrel, mint Michael, és egy olyannal, mint Lewis. Ilyenkor döbbensz rá, hogy nem, valójában nem: van egy extra lépcsőfok, extra egy-két tized. És Kiminél ez megvan.”
„Megvan nála az extra egy-két tized. Ezt az adatok is megmutatják. Nézed őket, és azt kérdezed: hogyan vezeti ennyire semlegesen az autót és tart mindent egyben, a hőmérsékleteket is, miközben ez az izé kész megfordulni a saját tengelye körül? Nagyszerű látni ezt.”
„Mindig olyan visszajelzéseket adnak, amikből tudod, hogy képesek sok mindenhez alkalmazkodni. Ritkán fordul elő, hogy azt mondják, mindent a feje tetejére kell állítani. Ők egyszerűen alkalmazkodnak hozzá” – állította párhuzamba a három versenyzőt.
Andrea Kimi Antonelli és Lewis Hamilton (Fotó: XPB)Erről az extráról Toto Wolff csapatfőnök is beszélt. Ő egyszerűen nyers gyorsaságnak nevezte, ami szerinte az egyetlen olyan alap összetevő, amivel muszáj rendelkeznie egy igazi versenyzőnagyságnak, de amire csak vele született tehetséggel lehet tehet szert az ember.
„Ha nagyon sok kört mész bármely kategóriában, gokartban, alsóbb szériákban, eljuthatsz egy bizonyos szintre. A nyers gyorsaságot viszont sosem tanulhatod meg. És ez minden kategóriában látható. Ha esik az eső, látni fogod, kik a gyors kölykök a gokartban, és ki az, aki képes egyből, a boxból kihajtva gyorsan menni, kinek nem kell sok kört mennie. Ezeket a dolgokat nem lehet tanulni. Minden mást meg lehet tanulni. És nála ez megvan.”
„Nem sokaknak van meg. Lehetsz úgy is futamgyőztes, hogy nincs meg. Talán a bajnoki címért is harcolhatsz így, ha egy jó autó neked kedvez. De ahhoz, hogy igazán nagy bajnokká válj, szükség van rá” – fejtegette Wolff.
Sietve hangsúlyozta: „Persze ez pusztán nem elég a nagy bajnokká váláshoz. Kell hozzá érettség, a megfelelő személyiség is. Kell, alázat, intelligencia, együttérzés a csapattal. Van vagy húsz tényező, ami szükséges ahhoz, hogy nagy világbajnokká válj. De ezzel az eggyel, amit nem lehet megtanulni, ő rendelkezik.”
Hogy a többi is meglegyen nála, arról Wolff mellett Bonnington próbál gondoskodni. A szakember szerint a bajnokká váláshoz fontos követni a biztos ösvényt, kerülőutak nem léteznek. „Ehhez kitartás kell. Most kettővel kevesebb versenyünk lesz, de ki kell tartani. Egy versenyt nyerni nagyszerű, de bajnokságot… Ez exponenciálisan nagyobb feladat. Egyszerre csak egy lépést! Tartani kell magad a tervhez. Csak a folyamatra gondolhatsz. Igen, nem szabad elbíznod magad. Nem kell aggódni, jönni fog, amint mindent kipipálsz és mindened meglesz. Sorba rendezed és akkor jönni fog magától. Csak a rád váró feladatra szabad koncentrálnod. És nem szabad foglalkozni a bajnoksággal, jönni fog az” – fogalmazott Antonelli versenymérnöke.














