A beszélgetés során szóba került, hogy miért állt helyre a rend 2026-ban az úszósportban, miért születtek brutális időeredmények szinte minden számban és a fiúk alaposan kivesézték a döntőkben szerzett élményeiket:
- Németh Nándor elmesélte, hogyan állt össze végül az Európa-bajnok gyorsváltó
- Sárkány Zalán arról beszélt, milyen volt sérüléssel küzdve, két országos csúcsot döntve kétszer felállni a dobogóra
- Márton Richárd pedig arról, milyen volt Léon Marchand és Kós Hubert között és ellen úszni
De az adásból az is kiderül, miért elengedhetetlen a délelőtti előfutamok és a délutáni döntők közötti alvás, üldözőnek vagy üldözöttnek jobb-e lenni a medencében és milyen extra motivációt jelent, amikor a call roomban a tévén látják, hogy egy úszótársuk épp érmet szerzett, de természetesen arról is szó esett, a srácok mivel töltik jól megérdemelt pihenőidejüket és miért szól majd nagyot a 2027-ben ismét Budapesten megrendezésre kerülő vizes-vb.
A Sportemberek podcast korábbi részeit itt találja.













