×

Tóth László: Ez most olyan, mintha pár diplomával a zsebében valaki újra óvodába járna

Minden szempontból különleges viadalt vár a hétvégén sorra kerülő budapesti Grand Slam-versenytől Tóth László, a Magyar Judo Szövetség (MJSZ) elnöke.

Cselgáncs-vb
„Nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon fél éve szünetel a dzsúdó a koronavírus-járvány miatt, és az volt a mi vágyunk, egyben feladatunk, hogy ezt a rémálmot megtörjük” – mondta a sportvezető az MTI-nek.

„Három hónapja elhatároztuk, hogy a többi sportág rendezési eredményeit figyelembe véve megpróbáljuk lebonyolítani ezt a versenyt. A nemzetközi szövetség értékelte az erőfeszítéseinket és az eddigi sikeres eseményeinket, így a kormány, a szakállamtitkárság és az operatív törzs segítségével el tudtuk készíteni azt a protokollt, amelynek révén ebben a kontaktsportban is lehetőség nyílik a rendezésre.”

Az MJSZ első embere kifejtette, hogy a korábbi magyarországi erőpróbák tapasztalatai ezúttal csak kiindulópontként szolgálnak.

„Sok remek viadal, világ- és Európa-bajnokság van már a hátunk mögött, de mivel szervezési szempontból mindent a nulláról kell kezdenünk, ez most olyan, mintha pár diplomával a zsebében valaki újra óvodába járna. Örömmel mondhatom, hogy jelenleg már nagyjából középiskolás szinten járunk” – tette hozzá, majd rátért a kényszerűségből adódott zárt kapus lebonyolításra.

„A nézők biztatása mindig nagy hozzáadott erő volt a versenyzőink számára, de a rendezés egyik feltétele az volt, hogy nem engedhetünk be szurkolókat a csarnokba. Szomorú ez, mert az elmúlt években már három-négyezres nézőszámot tudtunk produkálni, ennél többre szerintem csak Párizs és Tokió képes a világon. A dzsúdós társak és az edzők azért felülhetnek a lelátókra, egymásnak lehet drukkolni” – jelentette ki Tóth László. „Semmiféle elvárást nem tudok megfogalmazni a magyar válogatott felé, ez az egész dzsúdós világ számára mélyvíz lesz. Mindenesetre bízom benne, hogy a magyaros virtus meghozza az eredményét.”

Az első budapesti Grand Slam-verseny a sportág újraindulásának első kiemelkedő eseménye lesz, amely kiemelt pontozással játszik majd szerepet a 2021-es, tokiói olimpia kvalifikációs sorozatában. Ennek megfelelően óriási az érdeklődés az esemény iránt, eddig 69 ország 459 versenyzője adta le a nevezését, köztük 37 magyar. Várhatóan három teljes szállodát megtöltenek majd a résztvevők és a szervezők, ugyanis csak az léphet majd a Papp László Budapest Sportaréna területére, aki a buborékba bekerült.

A 154 ezer dollár (46 millió forint) összdíjazású Grand Slam mindhárom napján az előcsatározások 10, az éremküzdelmek pedig 17 órakor kezdődnek. Az aranyérem mellé 5000, az ezüsthöz 3000, a bronzhoz pedig 1500 dollár jár.

A viadalról az M4 Sport összefoglalókkal és közvetítéssel jelentkezik, míg az interneten keresztül 180 országban lehet majd követni az eseményeket, így a  magyar szövetség weboldalán keresztül is.

A program:
péntek: női 48 kg, 52kg, 57 kg, férfi 60 kg, 66 kg
szombat: női 63 kg, 70 kg, férfi 73 kg, 81 kg
vasárnap: női 78 kg, +78 kg, férfi 90 kg, 100 kg, +100 kg