Musorujsag
Élő Eredmények

Özbas Szofi hetedik helyen végzett a cselgáncs-vb-n

Özbas Szofi hetedik helyen végzett a cselgáncs-vb-n

MTI
A 63 kilogrammos Özbas Szofi kikapott a vigaszágon, így hetedik lett szerdán a budapesti Papp László Sportarénában zajló olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokságon.

A vb negyedik napjának utolsó állva maradt hazai versenyzője – aki 27-edikként olimpiai kvótás helyen áll a világranglistán – a vigaszágon elsőként a brazil Ketleyn Quadrosszal találkozott. A 33 éves ellenfél bronzérmet nyert a 2008-as pekingi olimpián, idén pedig megnyerte a pánamerikai bajnokságot.

Az ifjúsági olimpiai, világ- és Európa-bajnok magyar előzőleg háromszor csapott össze a dél-amerikaival, az első csatát Quadros nyerte a 2019-es budapesti Grand Prix-n, az utóbbi kettőn viszont a 19 éves Özbas bizonyult jobbnak.

A Békés Megyei Kano JSE versenyzője kiegyenlített párharcot vívott az első percben, majd a rutinos ellenfél hanyatt vetődve a földre vitte őt, és vazaarit kapott. Az akciónak még nem volt vége, Quadros rögtön leszorítással folytatta, amelyből a magyar tinédzser nem tudott kiszabadulni, így ipponvereséget szenvedett.

Özbas így első felnőtt vb-jén hetedikként zárt. Csütörtökön a 90 kilogrammos Tóth Krisztián és Sáfrány Péter, valamint a 70 kilós Gercsák Szabina képviseli a hazai színeket a vb-n.

A 81 kilogrammos Tóth Benedek kikapott második mérkőzésén. Az U23-as Eb-harmadik magyarra a 32 között a világelső belga Matthias Casse várt, aki vb-ezüstérme mellett már Európa-bajnoki címmel is büszkélkedhet. Az MTK dzsúdósa remekül állta a sarat, igaz, 2:40 perc elteltével már két intés szerepelt a neve mellett. A favorit azonban nem tudta eldobni őt, mert rendre ügyesen kiforgott az akciókból. A hosszabbításból 1:13 perc pörgött le, amikor a bíró harmadszor is figyelmeztette a kissé fáradt Tóthot, ami már a leléptetést jelentette.

A vb negyedik napján hazai részről elsőként az ifjúsági világbajnok Varga Brigittát szólították tatamira, a KSI versenyzője a 64 között a román Florentina Ivanescuval csapott össze. A 19 éves magyar bő fél perc elteltével hanyatt vetődve a földre vitte ellenfelét, és vazaarival vezetett, csakhogy 46 másodperccel a vége előtt a román egy válldobásra ippont kapott, és nyert.

Ungvári Attila (fehérben) és az orosz Haszan Halmurzajev küzdelme a férfiak 81 kg-os súlycsoportjában az olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokságon a Papp László Budapest Sportarénában 2021. június 9-én (MTI/Szigetváry Zsolt)

A kétszeres Eb-harmadik Ungvári Attila friss kazanyi Grand Slam-győztesként, olimpiai kvótás pozícióban lépett tatamira. A ceglédi versenyző ugyanakkor nehéz sorsolást kapott, mivel a 64 között rögtön az orosz Haszan Halmurzajevvel szállt szembe, akinek a dzsudogiján aranyszínű névfelirat jelezte, hogy olimpiai címvédőként érkezett Budapestre. Az eddigi egyetlen találkozójukat megnyerő ellenfél szinte végig kézben tartotta a meccset, a felek két-két intéssel kezdték meg a hosszabbítást. Ebből két perc telt el, amikor a bíró kilépésért harmadszor is figyelmeztette a 32 éves magyart, ami már a leléptetését jelentette.

Borítókép: Özbas Szofi (fehérben) és a mongol Gankhaich Bold küzdelme a nők 63 kg-os súlycsoportjában az olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokságon a Papp László Budapest Sportarénában 2021. június 9-én. Özbas Szofi második győzelmével jutott be a negyeddöntőbe (MTI/Szigetváry Zsolt)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek