Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

„Dinamikusabb vagyok, mint azok, akik 110 kilóról fogynak” – Tóth Krisztián a súlycsoportváltásáról

„Dinamikusabb vagyok, mint azok, akik 110 kilóról fogynak” – Tóth Krisztián a súlycsoportváltásáról

MTI
Nem szeretne a fogyasztással küzdeni, ezért döntött a súlycsoportváltás mellett Tóth Krisztián olimpiai bronz-, valamint világbajnoki ezüst-és bronzérmes cselgáncsozó, aki idén már a 100 kilósok mezőnyében versenyez.

„Már több mint tíz éve vagyok 90 kilóban, nem titok, hogy a közeli jövőben be fogom fejezni az élsportolói életszakaszomat. Úgy gondolom, hogy egy könnyedebb, felszabadultabb év elé tudok úgy nézni, hogy nem kell nyolc-tíz kilót esetlegesen ledobnom. Ez volt a fő indok – árulta el a közelmúltban napvilágot látott döntése okát a harmincéves dzsúdós az M1 aktuális csatornának. Hozzátette: reméli, hogy a váltás „motivációban is pluszt fog adni” a számára. – Új lehetőségek, új emberek, és nem biztos, hogy annyira ismernek. Lehet, hogy ki tudom használni, hogy dinamikusabb vagyok, mint azok, akik 110 kilóról fogynak, és 190 centi magasak vagy kétméteresek.”

Tóth Krisztián ismeri a nemzetközi élbolyt a magasabb súlycsoportban is, meglepetést szerinte az újonnan berobbanók okozhatnak.

A tokiói harmadik helye után a tavalyi olimpián már az első körben búcsúzott, ezért csalódás volt számára a párizsi versenyzés.

„Nem így akartam befejezni multieseményen a karrieremet. Hatalmas megtiszteltetés volt, hogy a zászlót én vihettem, úgy gondolom, hogy egy sportolónak ez az egyik legnagyobb elismerés, ha nem a legnagyobb. Többet vártam magamtól, de nincs lelkiismeret-furdalásom amiatt, hogy így sikerült a verseny. Mindent megtettünk a szakmai stábbal” – fejtette ki.

A júniusi, budapesti világbajnokságot illetően egyelőre nem kívánt esélylatolgatásba belemenni, inkább azt emelte ki, hogy elsősorban jó felkészülésre van szüksége. Megemlítette, hogy egy ifjúsági vb-t is beleszámítva idén már negyedszer léphetne tatamira itthon világbajnokságon. Az előzőn, 2021-ben bronzérmes volt.

Edzője Pánczél Gábor azt emelte ki, hogy a vb-csapatba először be kell kerülni, ugyanakkor reméli, hogy ez sikerülni fog. Kitért rá, hogy Tóth Krisztiánnak nem nagyon van itthon edzőpartnere, ezért külföldi táborokban fog felkészülni.

„Ha bekerül a csapatba, és jól szerepel, nem kizárt, hogy a 2028-as olimpiára a kvalifikációt megpróbálja. Ha nem sikerül, amire simán van esély – amúgy minden súlycsoportban -, akkor meg el kell dönteni, hogy hogyan tovább” – tette hozzá az edző.

Tóth Krisztián a párizsi szereplése ellenére, a zágrábi Európa-bajnokságon nyert ezüstjével az elmúlt év hazai férfi dzsúdósa lett.

Borítókép: Tóth Krisztián (MTI/Czeglédi Zsolt)

További tartalmak