Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Akció nélküli döntőben maradt alul a linzi Grand Prix-n Tóth Krisztián

Akció nélküli döntőben maradt alul a linzi Grand Prix-n Tóth Krisztián

MTI
A 100 kilogrammos Tóth Krisztián ezüstérmet nyert szombaton a cselgáncs World Tour-sorozat Linzben rendezett Grand Prix-versenyén.

Az MTK Budapest olimpiai bronzérmese új súlycsoportjában – a tokiói játékokon még 90 kilóban lett harmadik – egy holland ellenfelet leléptetéssel, egy dominikait pedig ipponnal búcsúztatva jutott be a negyeddöntőbe, ahol jukóval bizonyult jobbnak a kazah Nurlihan Sarhannál. A négy között a 21 éves, eddig korosztályos szinten vitézkedett japán Hirami Riku következett, akit három intéssel leléptettek.

A fináléban az ötszörös Eb-érmes magyar a kubai Ivan Felipe Silva Moralesszel csapott össze, akivel 2/1-re állt a győzelmi mérlege. A Tóthhoz hasonlóan vb-második karibi dzsúdós hétszer nyerte meg a Pánamerikai bajnokságot, emellett 19 World Tour-éremmel büszkélkedhet.

Negyedik csatájuk négyperces alapideje csak intéseket hozott, majd az első értékelt akcióig tartó hosszabbításból 2:19 perc telt el, amikor a mérkőzésvezető harmadszor is figyelmeztette a 30 éves magyart, ami már a leléptetést jelentette.

Korábban Szegedi Dániel (73) szintén ezüstérmes, Pupp Réka (52) és Szabó Áron (73) pedig ötödik lett az osztrák városban, ahol 52 ország 416 dzsúdósa versengett.

Borítókép: Budapest, 2020. október 25. Tóth Krisztián a brazil Marcelo Gomes ellen küzd a budapesti cselgáncs Grand Slam-verseny -90 kilogrammos súlycsoportjának selejtezőjében a Papp László Budapest Sportarénában 2020. október 25-én. MTI/Kovács Tamás

További tartalmak