Az áprilisban Európa-bajnok, 2023-ban pedig világbajnoki bronzérmes magyar – aki a 2021-es budapesti vb-n hetedik lett – a 16 között a spanyol Ai Tsunoda Roustanttal csapott össze. Eddigi egyetlen találkozójukat a BHSE versenyzője nyerte az idei Európa-bajnokságon, amelyet végül aranyéremmel zárt. A 23 éves rivális tavaly a párizsi olimpián ötödik, az Eb-n pedig harmadik lett, emellett tíz érmet szerzett a World Touron.
A második csatában a négyperces alapidő csak egy intést hozott, amelyet a szintén 23 esztendős Özbas kapott passzivitásért. Az első értékelt akcióig tartó hosszabbításban sorra peregtek a percek, a magyar megkapta második figyelmeztetését is. Ekkor már az idegek harca zajlott a tatamin, mígnem 6:54 percnél, azaz csaknem tízperces küzdelem után a mérkőzésvezető harmadszor is megintette Özbas, így végül a japán felmenőkkel is rendelkező, majdhogynem kopasz ellenfél ünnepelhetett.
Az idén 63-ból 70 kilóba felment Özbas így helyezetlenül zárt.
„Nem gondoltam volna, hogy mosolyogni fogok” – kezdte értékelését az M4 Sport kamerái előtt Özbas Szofi, aki elmondta, sok változáson ment keresztül, és a „2024-es Szofi biztosan nem nevetett volna”.
A 23 éves cselgáncsozó arról beszélt, bár egymás után jönnek számára „a jó dolgok, de a kerek egészhez ez is hozzátartozik”.
„A spanyol lány most egy lépéssel mindig előttem járt, de azt érzem, ha a fejem vagy a testem kicsit jobban segített volna, talán másképp alakul” – vélekedett.
Kifejtette, edzője, Toncs Péter azt az érzelmi biztonságot adja meg számára, hogy „ahogy lesz, úgy fogadja el”, és nem tesz neki szemrehányást.
„Azt érzem, a mindennapok, ahol nincsenek kamerák és nem kell sok ember előtt küzdeni, azokban osztozunk és nekem bizalmat szavaz, és most is ez történt” – árulta el.
A 63-ból a 70 kilogrammos súlycsoportba fellépő Özbas elmondta, rengeteg örömöt lel a cselgáncsban.
„Azokat a gátakat, melyeket magam elé raktam és azt hittem, hogy végig kell szenvednem ahhoz, hogy sikeres legyek – mentálisan és fizikálisan is –, azokat most levettem, igazából ezért mosolygok” – zárta az interjút.
Ezzel hazai szempontból véget ért a keddi program, szerdán a 100 kilós Vég Zsombor (Ceglédi VSE) és a 78 kilós Sági Nikolett (KSI SE) lesz érdekelt a Papp László Arénában.