A magyarok az 52 kilogrammos Gyertyás Róza révén egy bronzérmet szereztek, valamint Andrási Mártonnak (60) köszönhetően egy ötödik, továbbá Feczkó Csanád (60), Pupp Réka (52) és Gercsák Szabina (63) révén három hetedik helyet értek el.
A szövetségi kapitány azzal kezdte, a világbajnokság előtt egy érmet és egy pontszerző helyet várt a „fiatalos és lendületes csapattól, amely mindenre elszánt”, így elégedett a csapat eredményeivel.
Kapcsolódó tartalom
„Az elvárást felülmúltuk az egy éremmel, négy pontszerző hellyel. Nagyon elégedett vagyok. Úgy gondolom, mindenki ott hagyta a szívét a szőnyegen, és nem lehetünk elégedetlenek. Nyilván a tanulságokat le kell vonni és ki kell értékelni, de ez a jövő zenéje” – nyilatkozta Bor Barna, aki szerint a rendezés és a közönség is nagyon jó volt a Papp László Sportarénában.
A zárónapi csapatversenyről – amelyen a nyolcaddöntőben búcsúztak a magyarok – beszélve elmondta, „tudomásul kell venni, hogy az olasz csapatban jóval eredményesebb emberek állnak fel, mint a magyar válogatottban”. Talán voltak olyan összecsapások a párharcban, amikben „több volt, több kellett volna legyen”, de úgy gondolja, összességében nem okoztak csalódást.
„Ez volt a realitás” – tette hozzá.
Kapcsolódó tartalom
Pupp Réka és a világbajnok Odette Giuffrida sorsdöntő, tízperces meccséről az aktív sportolóként világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes szakvezető úgy vélekedett, hogy ha korábban megintik az ellenfelet, akkor másként alakulhatott volna az összecsapás.
„Ha előbb megintik szerintem teljes joggal, majd nem vonják vissza a második intését, akkor leléptették volna. A végén viszont már ő irányított, de Réka így is beletett mindent, és egy nagyon taktikus meccsen kapott ki” – fejtette ki.
A folytatásról szólva a korábbi nehézsúlyú klasszis közölte, az év második fele kevesebb versenyt tartalmaz, de így edzőtáborokban fejlődhet tovább a keret.
„Az első félévben nagyjából három hetet voltunk itthon, ami talán kicsit sok is volt – mondta tréfásan. – A férfiak kilenc, a nők pedig hét táborban jártak. Én már most, a vb alatt elkezdtem nézegetni, hogy hol edzőtáborozzunk még az idén, szóval a második félévben is sokat leszünk távol. Ha az ellenfelek nem jönnek ide, akkor nekünk kell odamenni” – tette hozzá Bor Barna.