Musorujsag
Élő Eredmények

Labdarúgó Európa Bajnokság
Élő stream csatornák X

Rossi: Ami a kezdőt illeti, reagálni fogunk a csütörtöki vereségre

mlsz.hu
A szövetségi kapitány Telkiben tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, az azeri csapatot nem szabad lebecsülni, de csak a győzelem az elfogadható eredmény a vasárnapi Eb-selejtezőn.
 

„Ami a kezdő tizenegyet illeti, a mai utolsó edzésünk után fogjuk meghatározni, hogy kik kapnak lehetőséget. Arra mindenképp lehet számítani, hogy reagálni foguk a horvátországi vereségre; de tudni kell, hogy más jellegű mérkőzés lesz a holnapi Azerbajdzsán elleni. Hazai pályán, de nehéz, összetett találkozó vár ránk. Az azeri válogatott többször bizonyította már rátermettségét az Eb-selejtezőben. Maximális tisztelettel viszonyulunk ellenfelünkhöz” – fogalmazott Marco Rossi a vasárnapi találkozót megelőző sajtótájékoztatón.

A szövetségi kapitány kiemelte, mindent el fog követni csapatunk a győzelem érdekében a gyerekekkel megtöltött Groupama Arénában – ahogy Walesben is, ahol szintén meg kell szerezni a három pontot.

„Egyetértek azzal a kijelentéssel, hogy ha nem győzzük le itthon Azerbajdzsánt, akkor nem érdemeljük meg az Eb-részvételt. Éppen ezért csak a győzelem elfogadható. Ennek ellenére tiszteljük az ellenfelet, amely nagyon sokat fejlődött az elmúlt időszakban. Ezt mutatja a horvátok elleni döntetlenje, de Wales dolgát is alaposan megnehezítette” – mondta az olasz szakvezető, aki szerint az azeriek támadó játékban léptek előre sokat a szeptemberi találkozók alapján.

„Egy ilyen vereség után, mint a horvátországi, minden játékos bizonyítani szeretne, helyrehozni a hibáit, nem nehéz most erre építeni. A hazafelé úton átbeszéltük a meccset, és már a következő reggel elkezdtünk készülni Azerbajdzsán ellen.”

A kapitány zárásul hozzátette, leginkább a játékosok hozzáállásában csalódott.

„Elfogadom a hibákat és magam is beismerem, ha hibázok. De ilyenkor változtatni kell a hozzáálláson. Nagyon kifejező a nemzeti csapat edzőjének elnevezése a magyar nyelvben: szövetségi kapitány. Ennek a hajónak én vagyok a kapitánya, nekem kell döntéseket hoznom a csapatot illetően. A holnapi eredmény súlyát is magamra vállalom.”

A válogatott labdarúgója, Sallai Roland úgy fogalmazott, a rosszul sikerült találkozó után először a fejekben kellett rendet tenni.

„Az öltözőben már megbeszéltük a hibákat. Amit Splitben játszottunk, az nem a mi arcunk volt. Ennél mi sokkal jobban tudunk futballozni.”

A Freiburg támadója kifejtette, noha zárt kapus lesz az azeriek elleni mérkőzés, nagyon örül annak, hogy 15 ezer gyerek előtt léphetnek pályára, mert ez sokkal jobb, mintha üres lelátók előtt kellene játszaniuk.

A magyar válogatott a harmadik helyen áll selejtezőcsoportjában, egy győzelemmel pedig visszaszerezné a második helyet az ezúttal szabadnapos szlovákoktól. Az egy ponttal sereghajtó azeriek elleni találkozó 18 órakor kezdődik a Groupama Arénában.