UEFA EURO 2020 - Hírek

Elnököt buktattak a rasszista bolgár szurkolók

| Forrás: mti
A bolgár kormány nyomására kedden lemondott posztjáról Boriszlav Mihajlov, a helyi labdarúgó-szövetség (BFS) elnöke.

Hazai drukkerek a Bulgária–Anglia Eb-selejtezőn 2019. október 14-én (Fotó: EPA/Georgi Licovski)

A sportvezető azután távozott, hogy a hétfői bolgár-angol Európa-bajnoki selejtezőmérkőzést rasszista megnyilvánulások zavarták meg.

Kraszen Kralev sportminiszter kedden bejelentette: amíg a BFS elnöke nem mond le, a kormány minden kapcsolatot felfüggeszt a szövetséggel, és a központi támogatást is berekeszti. Hozzátette: Mihajlov lemondását maga Bojko Boriszov miniszterelnök kérte, aki szenvedélyes futballrajongó hírében áll.

Az BFS szóvivője kedden kora délután az állami rádióban még azt közölte, hogy Mihajlov nem hajlandó lemondani, néhány órával később azonban érkezett a hír, hogy mégis távozik posztjáról.

Lemondása után röviddel rendőrök lepték el a szövetség irodáit, a helyi média beszámolója szerint a szervezett bűnözés elleni osztály munkatársai tartottak házkutatást. A főügyész szóvivője azt mondta, korrupció gyanújával elsősorban a BFS játékvezetői bizottságának munkáját vizsgálják, a fókuszban a bírójelölések vannak. Hozzátette: egyelőre túl korai arról beszélni, hogy őrizetbe vesznek-e valakit az ügy kapcsán.

A hétfőii, szófiai találkozót először a vendégek 2-0-s vezetésekor a 28. percben kellett félbeszakítani, mert a hazai drukkerek folyamatosan huhogtak, amikor az angolok színes bőrű játékosainál, köztük Tyrone Mingsnél és Raheem Sterlingnél volt a labda. A nézők egy része náci karlendítést mutatott be, mások UEFA-emblémás pólókat emeltek a magasba, de az európai szövetség mottójának számító „respect” (tisztelet) helyett „no respect” felirattal. A műsorközlő többször felszólította a közönséget a rasszista megnyilvánulások befejezésére, de a 43. percben ismét félbeszakították a játékot egy időre. A második szünetnél több tucat bolgár huligán távozott a lelátóról. Ezt követően be tudták fejezni a mérkőzést, amelyet az angolok 6-0-ra nyertek meg.

„Nem az első alkalom, hogy játékosaink ilyen jellegű rasszista támadásnak vannak kitéve. Ennek nincs helye a társadalomban és a futballban sem” – írta közleményében az angol szövetség.

Gareth Southgate, az angolok szövetségi kapitánya közölte: „Megbeszéltük a játékosokkal, ha még valami történik a második félidőben, akkor levonulunk a pályáról, de szerencsére a folytatásban nyugodtabb volt a légkör.”

Kollégája, Kraszimir Balakov és több bolgár játékos viszont úgy nyilatkozott, hogy ők meccs közben nem hallottak semmit. Ugyanakkor Ivelin Popov csapatkapitány a szünetben be se ment az öltözőbe, mert heves vitát folytatott a drukkerekkel, hogy fejezzék be a botrányos viselkedést.

További Hírek