Musorujsag
Élő Eredmények

Labdarúgó Európa Bajnokság
Élő stream csatornák X

Kovács István szerint az új Puskás Aréna hangulatából Walesben is erőt meríthet a válogatott

m4sport.hu
Az azeriek ellen 13. válogatott mérkőzésén pályára lépő Kovács István a M4 Sporthíradónak adott interjúban a nemzeti csapat soron következő feladatairól, az új Puskás Arénáról és a MOL Fehérvár jelenlegi formájáról is beszélt.

„Sokkal koncentráltabban, sokkal profibban kell ezeket a helyzeteket értékesíteni és akkor el tudjuk kerülni az ilyen szituációkat, mint volt az azeriek ellen, hogy egy ilyen lecsorgó labdából eredményes tud lenni az ellenfél, még ha a játékvezető nem is adta meg nekik ezt a találatot. Ezeket el kell tudni kerülni és le kell tudni zárni a mérkőzéseket” – mondta a 27 éves középpályás a válogatott helyzetkihasználásáról és az Azerbajdzsán elleni kissé szerencsés három pontról.

A magyar labdarúgó-válogatott amennyiben november 19-én győzni tud Cardiffban a Wales elleni Eb-selejtezőn, kijut a 2020-as kontinensviadalra, négy nappal korábban azonban az új Puskás Aréna magyar–uruguayi nyitómérkőzésén lesz jelenésük Kovácséknak: „Talán szerencsés, hogy az első találkozónk nem a selejtező, hanem ez a stadionavató lesz. Az elmúlt időszakban nem igazán sikerültek az összetartások során az első mérkőzések, bár ebből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, de reméljük, a stadionavató egy ünnep lesz a magyar labdarúgásnak, az embereknek, a válogatottnak és utána ez egy olyan töltet lehet a csapatunkra nézve, hogy eredményesek legyünk Walesben. Az nem lesz egy egyszerű mérkőzés, ezt borítékolhatjuk. Ez egy döntővel felérő párharc lesz számunkra” – mondta a válogatottban egy Románia elleni 2–2-es döntetlen alkalmával a zárt kapus Puskásban debütáló Kovács István.

Kovács István (középen) az Azerbajdzsán elleni Eb-selejtezőn (Fotó: facebook.com/magyarlabdarugoszovetseg)

A fehérváriak labdarúgója kitért a sérültekre is, mivel a horvátok és az azeriek ellen több kulcsfontosságú labdarúgóját kénytelen volt nélkülözni Marco Rossi szövetségi kapitány, de ha minden jól megy, egy hónap múlva már mindenki bevethető állapotban lesz.

Az OTP Bank Ligában éllovas MOL Fehérvár a 7. fordulóban hazai pályán kikapott az Újpesttől és igaz, a válogatott szünet előtt a Debrecen ellen javítani tudott, Kovács szerint figyelniük kell az intő jelekre: „Kijavítottuk az Újpest elleni mérkőzést, ugyanakkor nem brillíroztunk és ez intő jel lehet számunkra. Lehet, hogy nálunk van a minőségi előny a Mezőkövesdet tekintve, nem lebecsülve őket, nagyszerűen teljesítenek, de számunkra az lehet az elfogadható, ha három pontot szerzünk. A következő fordulóban egy rangadóra kerül sor, egy közvetlen riválisunk ellen tudunk pályára lépni és az ilyen mérkőzéseket kell profi módon lehozni és megnyerni.”