Válogatott UEFA EURO 2020 - Hírek

Rossi mindent tisztázott Dzsudzsákkal

| Forrás: M1
Marco Rossi az M1 stúdiójának vendégeként tisztázta, mindent megbeszélt Dzsudzsák Balázzsal az azeri Európa-bajnoki-selejtezőn és után történtekről. A magyar válogatott szövetségi kapitánya leszögezte, a Puskás Aréna avatóján nem fog kísérletezni Uruguay ellen, sokkal inkább abban bízik, hogy jó eredményt elérve pozitív impulzusokkal vérteződnek fel a játékosok a walesi kvalifikációról döntő mérkőzésre.

A beszélgetést a lejátszó elindításával hallgathatja meg:

Visszatekintve, különböző okokból tartja embert próbálónak az október selejtezőket Rossi. Horvátországban 15 perc alatt kivégezték a csapatát, idejük és lehetőségük sem volt, hogy a taktikai elképzeléseikből bármit megvalósítsanak. „Az egyetlen olyan meccsem volt szövetségi kapitányként, amikor nem voltunk meccsben, nem voltunk egyenlő felek. Bízom abban, hogy ilyen nem fordul elő többet” – zárta a spliti este értékelését.

Azerbajdzsán ellen két nap alatt a lélektani törést is orvosolni kellet. „Az első félidőben kiváló mérkőzést játszottunk, sokszor lezárhattuk, eldönthettük volna. Aztán a végén… Szerencsénkre nem adta meg a szabályos gólt a bíró, amit kaptunk” – utalt az olasz szakember a labdarúgás kiszámíthatatlanságára, nem elfeledve, hogy a szlovákok ellen a mieink kárára tévedtek. És ha tehetné, el is cserélné az azeriek elleni győzelmet azzal a három ponttal, mert akkor már kint lehetnénk az Eb-n.

Mint kiderült, a kézfogását lecserélésekor nem fogadó, majd a meccs után sejtelmesen nyilatkozó Dzsudzsák Balázzsal két nappal később megbeszélte a történteket, és Rossi ezúttal is leszögezte, a csapatkapitány továbbra is élvezi az ő, valamint a társai bizalmát, nem tört meg a csapaton belüli egység.

„Én is voltam játékos, igaz, már régen, de tisztában vagyok azzal, milyen reakciókra képes egy lecserélt játékos, amikor egy meccsen még éles szituációban kell elhagynia a pályát edzői utasításra. Valóban frusztráló lehet, amit hibás reakciókat válthat ki a játékosból” – mondta, és hozzátette, Dzsudzsák megértette, hogy csapatkapitányként mindig példát kell mutatnia nemcsak a társai számára, hanem a tévé előtt ülőknek és a stadionban lévőknek is, különösen, ha azok gyerekek. A témát azzal zárta, hogy a közösségi oldalán kitett Óscar Tabárez-idézet sem a játékosának szólt, hanem magára értette az igazi vezéri magatartásról szóló mondatokat.

Egyébként a novemberi stadionavatón – már biztosan telt ház előtt – épp a Tabárez vezette Uruguayt fogadja a válogatott Puskás Arénában. Négy nappal később azonban majd úgy lép pályára Cardiffban, hogy ha a legyőzi a házigazda walesieket, akkor ott lesz a 2020-as, részben budapesti rendezésű Eb-n.

Ám mivel előbbi történelmi esemény lesz, amely minden résztvevő életében feledhetetlen pillanatnak ígérkezik, egyáltalán nem kísérletezésre szánja, hanem a lehető legkomolyabban veszi, és reméli, jó felkészülés lesz a selejtezőre. „Ezen a mérkőzésen, ahol az ellenfél ráadásul az első tíz között szerepel a világranglistán, minden bizonnyal olyan atmoszféra vár a válogatottra, amelyben a szurkolóinkkal szemben nem lenne tisztességes a szakmai stábtól és a csapattól, ha kísérleteznénk, főpróbaként tekintenénk rá. Egy jó eredmény a lehető legjobb hangolódás lenne a walesi út előtt” – oszlatta el a találgatásokat.

És a szurkolókat és elhívatottságukat külön hangsúlyozta. „Magyarországon legalább annyira szeretik a labdarúgást, mint szülőhazámban. Nincs olyan válogatott mérkőzés, ahol a stadionban ne lehetne hallani, hogy Ria, Ria, Hungária! Hasonló például Olaszországban nincs is. Ez mindig nagy hatással van a játékosokra.”

Meg is említette már a labdarúgóinak, képzeljék el, milyen lesz november 20-a, a selejtező másnapja, ha győznek Walesben.

A november 15-i Uruguay elleni felkészülési mérkőzést és a 19-i walesi Eb-selejtezőt is élőben közvetítjük az M4 Sporton és az m4sport.hu-n.

 

További Hírek