Musorujsag
Élő Eredmények

Labdarúgó Európa Bajnokság
Élő stream csatornák X

Cristiano Ronaldo kihagyhatja a portugálok sorsdöntő Eb-selejtezőit

m4sport.hu/A Bola
Szokatlan eseményeknek lehettünk tanúi a Juventus utolsó két mérkőzésén. Cristiano Ronaldo a Bajnokok Ligájában a Lokomotiv Moszkva, majd a Serie A-ban a Milan ellen is a csere sorsára jutott. A jelek szerint nem a portugál játékával, sokkal inkább a térdével volt a probléma.
 

A portugál A Bola közzétett egy rövid videót, amelyen látszik, hogy a Milan elleni bajnokin Cristiano Ronaldo a bal térdéhez kap, majd maga kéri a cserét.

Megtévesztően hatott, hogy amikor a pályáról lement a luzitán klasszis, láthatóan mérges volt, sem a csapattársainak, sem a vezetőedzőnek, Maurizio Sarrinak nem nyújtott kezet, amilyen gyorsan lehetett, az öltözőbe ment. Ráadásul olyan hírek is napvilágot láttak, hogy a mérkőzés végét sem várta meg, úgy ment haza.

Portugáliában most nagy az aggodalom, mert 14-én Litvánia, 17-én pedig Luxemburg ellen játszik Európa-bajnoki selejtezőt a válogatott. A biztos Eb-részvételhez mindkét mérkőzést meg kell nyerni, a kérdés viszont az, hogy Ronaldóval, vagy nélküle?

A portugál sportújság arról ír, hogy a nemzeti csapat kapitányának komolyabb orvosi vizsgálatokon kell átesnie, amelyek alapján dönt a nemzeti csapat stábja, hogy játszhat-e a litvánok elleni mérkőzésen, vagy sem.

Borítókép: Cristiano Ronaldo (Fotó: EPA/ALESSANDRO DI MARCO)