Musorujsag
Élő Eredmények

Labdarúgó Európa Bajnokság
Élő stream csatornák X

Bulgáriában kezdi a pótselejetzőt a magyar válogatott

M4 Sport
Bulgáriát kapta ellenfélül a magyar válogatott a 2020-as Európa-bajnokság pótslejtezőjének elődöntőjére az UEFA sorsolásán. Ez azt jelenti, hogy a Nemezetek Ligája A divíziójának rájátszásába került, melynek döntőjében Budapesten fogadhatná Izlandot vagy Romániát.
 

A kontinenstornára eddig 20 hely kelt el, az Eb-selejtezőkön hoppon maradtak közül az a 16 csapat várta érdekeltként a sorsolást, amely a tavalyi Nemzetek Ligájában nyújtott teljesítménye alapján ezt kiérdemelte. A divíziónkénti négyes ágak kialakulásánál a feltöltési szabályok mutattak irányt, így előzetesen csak az maradt a kérdés, hogy az NL-ben C divízióban szereplő Bulgária, Izrael, Magyarország, Románia négyesből melyik három válogatott kerül Izland mellé az A-ba.

Végül Izrael maradt a C divízióban, így – mivel a négyeseken belül az NL erősorrendjéből következtek a párosítások – eldőlt, hogy Magyarország Bulgáriában teheti meg az első lépést. Mint rövidesen kiderült ahhoz, hogy hazai pályán Izland vagy Románia ellen vívhassa ki a 2020-as Eb-szereplést.

(forrás: M4 Sport)

A divíziónkénti elődöntőkön a NL erősorrendje döntötte el, melyik fél a házigazda, a döntők rendezőjéről már sorsolás határozott.

A magyar válogatott pótselejtezős ága:

„Bulgária ugyan mögöttünk áll a világranglistán, de erős csapatól van szó, amely saját közönsége támogatását élvezve játszhat ellenünk. El kell végeznünk ezt az extra munkát, hogy ott lehessünk a részben budapesti rendezésű Eb-n” – nyilatkozta az MLSZ-nek a sorsolás után Marco Rossi szövetségi kapitány.

A divízió
elődöntő (2020. március 26.):
Izland–Románia
Bulgária–Magyarország

döntő (március 31.):
Bulgária/Magyarország – Izland/Románia

 

B divízió:
Bosznia-Hercegovina – Észak-Írország
Szlovákia-Írország

C divízió:
Skócia-Izrael
Norvégia-Szerbia

D divízió:
Georgia-Fehéroroszország
Észak-Macedónia – Koszovó

Divíziónként az egymeccses elődöntők és a szintén egymeccses döntő végén egy válogatott kvalifikál az Eb-re.

Borítókép: (fotó: UEFA)