Musorujsag
Élő Eredmények

Labdarúgó Európa Bajnokság
Élő stream csatornák X

Karembeu szerint a mostani francia válogatott a csúcsra érhet az Eb-n

m4sport.hu
Christian Karembeu 1998-ban világ-, 2000-ben Európa-bajnok lett a francia válogatottal. Jelenleg a 2020-as Eb-nem az egyik nagyköveteként ténykedik. Sokat megélt játékosként, hazája labdarúgásának egyik legsikeresebb időszakában volt aktív a remek védekező középpályás.
 

Karembeu már az 1996-os kontinensviadalon is tagja volt az akkor „csak” az elődöntőig jutó válogatottnak. Az Angliában megrendezett Eb-n csoportjukat megnyerték, a kieséses szakaszban viszont kemény, nyögvenyelős mérkőzéseket vívtak.

Bár a rendes játékidőben és a hosszabbításban nem kaptak gólt, rúgni sem tudtak, így a tizenegyesekre maradt a döntés. A negyeddöntőben a Hollandokat még megverték, a négy között viszont elvéreztek a Pavel Nedveddel, Patrik Bergerrel vagy Karel Poborszkival felálló csehek ellen, akik később a döntőben aranygóllal kaptak ki a németektől.

A francia középpályás ettől függetlenül szívesen emlékszik vissza arra az időszakra is, mert véleménye szerint az akkori szövetségi kapitány, Aimé Jaquet azzal a válogatottal fektette le az alapjait a későbbi diadaloknak.

Christian Karembeu (fehérben) brusztos középpályás volt, sosem volt kellemes ellenfél. (Forrás: UEFA)


„A csoport élén végeztünk, amelyben Romániával, Spanyolországgal és Bulgáriával játszottunk, de utána az elődöntőben sajnos fejet kellett hajtanunk a tizenegyesek után. Mindenesetre egy jó bajnokságot tudhattunk magunk mögött, amely nagy segítségünkre volt, hogy később egy jó csapat alakuljon ki 1998-ra és 2000-re.
Egészen különleges dolog volt. Minden ilyen alkalom kivételes, mert arról szól, hogy mindannyian összejövünk. Különböző érzelmek és kultúrák találkoznak ilyenkor. Az angliai Európa-bajnokság annyira brit volt, ugyanakkor mégis nagyon európai”
– emlékezett vissza a ’96-os Eb-re Karembeu.

Két évvel később már senki nem állította meg a franciákat, akik hazai környezetben emelhették a magasba vb-győzelmükért a kupát. 2000-ben újabb eufóriának lehetett részese Franciaország, a holland-belga közös rendezésű Európa-bajnokságon a kontinens csúcsára értek.

2000-ben a vb-diadal után Európában is a csúcsra ért a francia válogatott (Forrás: UEFA)

„A 2000-es Eb csodálatos volt, mert képesek voltunk duplázni. Világ- és Európa-bajnokok lettünk egyszerre. Nem volt egyszerű, de meg tudtuk csinálni.

Álmunkban sem gondoltuk volna, hogy mindezt véghezvisszük, de azok után, hogy így játszottunk, ilyen csapatot alkottunk és úgy teljesítettünk Aimé Jaquet kezei alatt, ahogy… Akadt köztünk pár igazi tehetség: Zidane, aki először játszott egy nemzetközi bajnokságon, Lizarazu vagy Thuram, akik a francia válogatott fiataljai voltak. 1998-ban a dolgok természetesen megváltoztak Thierry Henry-val és Trezeguet-vel. Olyan francia csapat alakult ki, amely Jaquet elképzeléseire épült, már ’96-tól kezdve. Aztán keményen dolgoztunk és összejött egy nagyon jó – merem állítani – kiváló csapat, amely világ-, később Európa-bajnok lett” – mondta a 49 éves, 57-szeres válogatott szűrő.

Vajon az utódok képesek lesznek-e megismételni annak a generációnak a sikereit?

„A válasz egyszerű. Didier Deschamps képes volt a duplázásra, most pedig megpróbál hozzányúlni a tehetséges fiatalokhoz. Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy ez egy minőségi keret. Ott van Mbappé, Pogba és még sorolhatnám. Ők képesek lehetnek nagy dolgokra, újra a csúcsig repülhetnek, mert még nagyon fiatalok. Több generációt kísérhetnek végig, akár még 4-5 világeseményen szerepelhetnek.”

Karembeu-ék utódjai 2018-ban megnyerték a vb-t Oroszországban. (m4sport.hu)

A világbajnokságot már behúzta az új generáció, a kérdés még nyitott, hogy az elődökhöz hasonlóan képesek lesznek-e duplázni,

Borítókép: Christian Karembeu nem csak civilben emelgette a trófeákat - fotó: MTI