A hellének nagy menetelésének egyik sikerkovácsa Andónisz Nikopolidisz volt, a csapat kapusa, aki az egész kontinensviadal alatt magabiztosan védett, a csoportkör után gólt sem kapott.
Érthető, hogy a manapság UEFA-nagykövetként is aktív 48 éves legenda szívesen emlékszik vissza arra az Eb-re, hazája első, egyben eddigi egyetlen trófeájára.
„Otto Rehhagel mindig kielemezte és elmagyarázta nekünk, hogy játsszunk – ezt egyetlen beszédében sem mulasztotta el. Mindig egyedi módon magyarázta el nekünk a dolgokat, különböző példákkal alátámasztva. Az volt a lényege, hogy egy kisebb, gyengébb csapat hogyan lehet képes legyőzni a jóval nagyobbat.
Szóval, egy olyan csapat alakult ki, amely elszánt volt és nagyon erős. Senki nem félt az ellenfelektől. Tiszteltük őket, de nem féltünk.
Tisztában voltunk azzal, hogy elértünk valamit, de mi még ennél is többet akartunk. Egyáltalán nem stresszeltünk, dacára annak, hogy a történelem egyik legjobb csapata, és a világ legjobb játékosa, Zidane ellen készültünk. Nem volt rajtunk nyomás, a legjobbat próbáltuk kihozni magunkból. Ahogyan Otto Rehhagel is mondta az aznapi beszédében: ‘Ha el kell buknunk, akkor bukjunk el bátran, görögök módjára’ . A végén, nem hogy nem buktunk, de nyertünk és továbbmentünk. Ahogyan korábban is mondtam, ez a mérkőzés fordulópont volt a számunkra. Ekkor kezdtük el megérezni és elhinni, hogy akár a legvégéig is eljuthatunk.
Előzőleg képtelen voltam elképzelni, hogy ott leszek, és a magasba emelem a kupát. Egészen különleges volt, még ott, akkor is képtelen voltam elhinni. Olyan pillanat volt, amikor azt gondolod, csípjenek meg, hogy álmodom-e vagy sem. Egyszer Dánia is megcsinálta ugyanezt, de azt hiszem, a mi győzelmünk még annál is nagyobb volt. Azt is lényegesnek tartom, hogy ez a diadal egyfajta üzenet volt a következő Európa-bajnokságra, hogy aránylag kicsi, esélytelennek tűnő országok is képesek lehetnek nagyot alkotni. Úgy érzem, ez az Eb-k előnyére vált.”