Élő stream csatornák X

UEFA EURO 2020 Külföldi bajnokságok UEFA EURO 2020 - Hírek

Június végéig fejeznék be a szezont – Az UEFA keddi döntései

| Forrás: UEFA (fotó: epa)
Az UEFA az Európai Klubok Szövetségével, az európai ligákat tömörítő szervezettel és a játékosok érdekeit képviselő FIFPRO-val közösen hozott keddi döntéseit közleményében foglalta össze.
 

A kontinenst megbénító koronavírus miatt Európa labdarúgóélete is leállt, ezért kedden videokonferenciát hívott össze az UEFA, hogy az összes érintett képviselőjével egyetértésben keressenek megoldást a korábban nem tapasztalt helyzet kezelésére.

Leszögezték, az egészségügyi válsághelyzetben a játékosok, a klubok alkalmazottai, a szurkolók és a széles futballt kedvelő közösség egészségének és biztonságának szem előtt tartása vezérelte az egyhangúan elfogadott határozatcsomagot.

A megállapodás tőpontokban:

válogatott sorozatokat érintő:

– a 2020-as Európa-bajnokságra márciusi pótselejtezőinek új időpontja június;

– ennek következményeként az Eb, melyet eredetileg idén június 12. és július 12. között rendeztek volna, 2021 nyarán, június 11. és július 11. között rendezik meg, ugyanazon a 12 helyszínen – négy meccset Budapesten;

– a 2021. júniusára terevezett európai világbajnoki-selejtezőket később kijelölendő időpontban játsszák;

– a Nemezetek Ligája döntő, a részben Magyarországon rendezendő U21-es Eb és a női Eb is új ütemterv szerint kerül lebonyolításra;

– a klubok elfogadták, hogy a frissen meghatározott és a még pontos időponttal nem rendelkező mérkőzésekre és versenyekre a válogatottak rendelkezésére bocsájtja a játékosokat.

 

klubversenyeket érintő:

– amennyiben az egészségügyi helyzet megengedi, legkésőbb a június 30-i szezonzárásig befejezik a nemzeti és nemzetközi sorozatok;

– ha az újraindulás után praktikusabb, akkor előfordulhat, hogy a hazai bajnokságok küzdelmeit rendezik a hétköznapokon, míg az UEFA versenyeit hétvégén;

– amennyiben mégsem sikerülne június 30-ig befejezni a szezont, akkor a 20/21-es Bajnokok Ligája és Európa Liga selejtezőinek fordulói később kezdődnének.

 

Az UEFA arról is tájékoztatást adott, hogy a bajnokságok és a klubok képviselőivel létrehozott egy munkacsoportot, melynek feladata megoldásokat találni a jelenlegi szezon befejezésére.

Ezt követően egy újabb munkacsoport is felállításra kerül, hogy felmérje a járvány gazdasági, pénzügyi és szabályozási hatásait, és intézkedéseket javasoljon a világjárvány következményeinek enyhítésére.

A felek végig figyelembe vették a nemzetközi egészségügyi szakértők tanácsát, valamint a nemzeti kormányok és a helyi hatóságok által kiadott korlátozó rendelkezéseket. Éppen az események képlékenysége miatt kellően rugalmasan tekintenek a határozatokra, melyeket annak reményében hoztak meg, hogy a kontinens szerte újraindulhat a futball vérkeringése, és szurkolók előtt érhet véget a szezon.

További Hírek