Musorujsag
Élő Eredmények

Labdarúgó Európa Bajnokság
Élő stream csatornák X

Eb-keretet hirdetett a horvátok kapitánya

mti
Zlatko Dalic, a világbajnoki ezüstérmes horvát labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya hétfőn kihirdette 26 fős keretét az idén nyárra halasztott - részben budapesti rendezésű - Európa-bajnokságra.

Dalic további nyolc futballistára tartalékként számít a felkészülés során. Elmondása szerint a keret jövő kedden találkozik Rovinjban, de sokan csak pénteken csatlakoznak a csapathoz, sőt a Bajnokok Ligája-döntős Chelsea középpályása, Mateo Kovacic, valamint az Európa-bajnoki negyeddöntős horvát U21-es válogatott tagjai még később érkeznek az edzőtáborba.

A horvátok előbb június 1-jén Örményországgal, majd 6-án Belgiummal játszanak felkészülési meccset, azután pedig a skóciai St. Andrewsba utaznak, ugyanis ott lesz a bázisuk a kontinenstorna ideje alatt.

A június 11. és július 11. között 11 európai városban – közte Budapesten – sorra kerülő Európa-bajnokságon Dalic együttese előbb Londonban az angolokkal, majd Glasgow-ban a csehekkel és a skótokkal játszik. A csoportok első két-két helyezettje, valamint a négy legjobb harmadik jut a nyolcaddöntőbe.

A horvát válogatott bő kerete:
kapusok:
Dominik Livakovic (Dinamo Zagreb), Lovre Kalinic (Hajduk Split), Simon Sluga (Luton)

védők:
Sime Vrsaljko (Atlético Madrid), Domagoj Vida (Besiktas), Josip Juranovic (Legia Warszawa), Dejan Lovren (Zenit), Duje Caleta-Car (Olympique Marseille), Borna Barisic (Rangers FC), Mile Skoric (NK Osijek), Josko Gvardiol (Dinamo Zagreb), Domagoj Bradaric (Lille OSC)

középpályások:
Luka Modric (Real Madrid), Marcelo Brozovic (Internazionale), Milan Badelj (Genoa), Mateo Kovacic (Chelsea), Nikola Vlasic (CSZKA Moszkva), Mario Pasalic (Atalanta), Luka Ivanusec (Dinamo Zagreb)

támadók:
Bruno Petkovic (Dinamo Zagreb), Ivan Perisic (Internazionale), Andrej Kramaric (Hoffenheim), Josip Brekalo (VfL Wolfsburg), Ante Rebic (AC Milan), Mislav Orsic (Dinamo Zagreb), Ante Budimir (Osasuna)

tartalékok:
Ivica Ivusic (kapus, NK Osijek), Filip Uremovic (védő, Rubin Kazany), Marin Pongracic (védő, VfL Wolfsburg), Nikola Moro (középpályás, Dinamo Moszkva), Lovro Majer (középpályás, Dinamo Zagreb), Toma Basic (középpályás, Girondons Bordeaux), Kristijan Lovric (támadó, HNK Gorica), Marko Livaja (Hajduk Split)