Musorujsag
Élő Eredmények

Labdarúgó Európa Bajnokság
Élő stream csatornák X

Szoboszlai: Ez volt az egyetlen felelősségteljes döntés

MLSZ/M1
Azok után, hogy Marco Rossi kénytelen volt kihagyni Szoboszlai Dominikot a magyar csapat Európa-bajnoki keretből, a válogatott orvosi stábja és maga játékos is ezt nevezte az egyetlen logikus döntésnek. Menedzsere közben cáfolt, hogy az ok a sérülése kiújulása lett volna.
 

Szoboszlai ebben az évben még egyáltalán nem tudott pályára lépni, januárban már sérülten igazolt a Salzburgtól az RB Leipzighoz. Azóta egyáltalán nem tudott teljes értékű edzésmunkát végezni.

Már hetek óta folyamatosan egyeztetett a lipcseiek stábjával a válogatott egészségügyi csapata, majd miután a 20 éves középpályás a múlt hét csütörtökön csatlakozott az Ausztriában készülő kerethez, mindenre kiterjedő, alapos állapotfelmérésen vett részt. Az ezt követő tréningeken csak az alacsony fizikai megterhelést jelentő részein dolgozott együtt a többiekkel, és már azok is megterhelőnek bizonyultak a számára.

„Sajnos pár nap alatt egyértelművé vált, hogy az Európa-bajnokságra nem lesz játékra alkalmas állapotbanidézi az mlsz.hu dr. Szilas Ádám csapatorvost. – Minden tőlünk telhetőt megtettünk annak érdekében, hogy az Eb-n számíthasson rá a szakmai stáb, de a meccsterhelés töredékének megfelelő feladatok is megterhelők voltak számára, ami ellehetetleníti a lehetőségét annak, hogy június közepén akár csak rövid időre is bevethető legyen.”

Marco Rossi a kerethirdetéskor valószínűleg ezért mondta azt a döntés indoklásánál, hogy végig reménykedett Szoboszlai szerepeltetésében, de fel volt rá készülve, ez tényleg inkább csak remény, és mégsem lesz erre lehetősége. Hozzátéve, ha így is bevetette volna, az a teljes karrierjét veszélyeztette volna.

„Ezt a mostani, rendkívül szomorú döntést meghozva azonban bízunk abban, hogy ősszel már a lehető legerősebb keretünkkel folytathatjuk a harcot a világbajnoki kvalifikáció eléréséért” – idézte az őszi világbajnoki selejtezőkre is gondoló kapitányt a szövetség.

„Ha azt mondom, sajnálom, az nem írja le azt a csalódottságot, amit most érzek” – szomorkodott Szoboszlai, de azt is hangsúlyozta, az egészségügyi stábbal közösen nem tehettek többet. „Ugyanakkor bármennyire is nehéz ezt megélni, ez volt az egyetlen felelősségteljes döntés. Jelenleg az a legfontosabb, hogy a csapat jól szerepeljen az Eb-n, én pedig mihamarabb teljesen felépüljek, és szeptemberben már biztosan számíthasson rám a szövetségi kapitány” – fogalmazott.

Közben a Kicker azon értesüléseit, miszerint kiújult a magyar futballista szeméremcsont-gyulladása, Esterházy Mátyás az M1 megkeresésére cáfolta. Szoboszlai ügynöke szerint minden a terveknek megfelelően halad, a lába rendben van, a rehabilitációt is folytatni tudja, de sajnos még nincs abban az állapotban, hogy egy ilyen intenzitású tornán hasznára legyen a csapatnak, ezért mindenki azt gondolta, hogy nincs értelme a benevezésének.

Úgy véli, Rossi részéről egy gesztus volt, hogy meghívta a bő keretbe, és lehetőséget adott neki, hogy amennyiben megfelelő állapotba kerül, akkor ott tudjon lenni a kontinenstornán, ám fizikailag nincs abban az állapotban, hogy megfelelő játékidőt a pályán töltsön, és segíteni tudjon a csapatnak. „Azért utazott el az edzőtáborba, hogy ott lehessen az Európa-bajnokságon, de készült arra, hogy van olyan forgatókönyv, amely szerint ez nem fog összejönni, tehát nem érte teljesen váratlanul a döntés.”

A menedzser közölte, rendkívül makacs sérülésének leküzdése után Szoboszlainál most a fizikumának újraépítésén van a hangsúly, folytatja tovább a rehabilitációt, és remélhetőleg a lipcsei csapat felkészülését százszázalékos állapotban tudja elkezdeni július ötödikén, a következő vb-selejtezőkön pedig ismét erőssége lesz a válogatottnak.

Borítókép: MLSZ