Musorujsag
Élő Eredmények

Labdarúgó Európa Bajnokság
Élő stream csatornák X

Hahn János nagy napja: órákkal gyermeke születése után debütált a válogatottban

m4sport.hu
Hahn János minden bizonnyal élete egyik legboldogabb napján van túl: az NB I gólkirályának péntek délután megszületett első gyermeke, Hahn Sára, majd este a Ciprus ellen 1-0 megnyert felkészülési mérkőzésen kezdőként debütált a válogatottban.

„Mindenki jól van hála Istennek, ez egy felejthetetlen nap a számomra” – kezdte a lefújás után az M4 Sportnak adott nyilatkozatát a Paksi FC 26 éves csatára.

„Teljesen szürreális volt az egész napom, korán reggel jött a telefon, hogy érkezik a baba, elkéredzkedtem a kapitánytól és elindultam Telkiből. Fél négy körül világra jött a baba. Tudtam, hogy a keretben vagyok, így nálam volt minden, ami szükséges a mérkőzésre, de csak később jött a hír, hogy a kezdőcsapatban vagyok. Teljesen kaotikus volt ez a nap, de elképesztően boldog vagyok.”

Szinte semmit nem volt időm felfogni, délután még a hasamon volt a kislányom, közben jött az sms, hogy a kezdőben vagyok.”

„Örülök, hogy a csapat nyerni tudott, így kell megkezdeni a felkészülést az Európa-bajnokságra” – tette hozzá Hahn János, aki a hétvégén még találkozhat kislányával, de vasárnap este már ismét edzés vár rá.

„Kicsit előbb érkezett a vártnál, biztos szeretné ő is látni az Eb-t, és ezért” – jegyezte meg fülig érő mosollyal.