Musorujsag
Élő Eredmények

Labdarúgó Európa Bajnokság
Élő stream csatornák X

Az UEFA felszólította az ukránokat, változtassanak a mezükön

Sky Sports
Az UEFA csütörtökön jelezte, az ukránoknak politikai okokból változtatniuk kell az Európa-bajnoki mezükön, de az oroszok által sérelmezett térkép sziluettje maradhat.

Az első számú sárga trikón az oroszok által 2014-ben annektált területek is szerepelnek, ám ezt nemzetközileg továbbra is Ukrajna területeként ismerik el, az európai szövetség nem is talált benne kivetnivalót, hiába sérelmezte ezt hivatalosan az Orosz Labdarúgó Szövetség.

Az ukrán sziluett az maradhat az Eb-mezen (EPA/SERGEY KOZLOV)

Feliratként két szlogen is szerepel viszont a mezen: a kép mellé a „Dicsőség Ukrajnának”, a gallér alá belülről pedig a „Dicsőség a hőseinknek” szöveget hímezték. Az UEFA szerint a kettő kombinációja már történelmi és honvédelmi jelentőségű, ezért egyértelmű politikai üzenet, ugyanis a két mondat katonai üdvözlés Ukrajnában. Utóbbi eltávolítását kérte.

„Nagy valószínűséggel a szerelésen változtatunk” – jelezte Mikola Vaszilkov, a csapat szóvivője.

Az ukrán válogatott az Eb C csoportjában Ausztria, Észak-Macedóni és Hollandia mellett kapott helyet, vasárnap utóbbi ellen kezdi meg a szereplését.