Musorujsag
Élő Eredmények

Labdarúgó Európa Bajnokság
Élő stream csatornák X

Varga Roland: Nem mi vagyunk az esélyesek, de agresszívan akarunk futballozni

MTI
Holender Filip és Varga Roland, a pénteken kezdődő és részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságra készülő magyar válogatott két tagja szerint a csapat meglepetést szeretne okozni a csoportkörben.
 

A Telkiben rendezett csütörtöki sajtótájékoztatón Holender azt mondta, bár még öt nap hátra van a címvédő portugálok elleni mérkőzésig, már mindannyian készen állnak és koncentráltak.

“A 2016-os Eb-szereplés is nagy élmény volt mindenki számára, azok a játékosok pedig, akik ott voltak és most is velünk vannak, természetesen sokat tudnak segíteni” – nyilatkozta a Partizan Beograd légiósa, és hozzátette, azt reméli, hogy a mostani nemzeti együttes hasonlóan jó eredmények elérésére lesz képes.

Holender úgy fogalmazott, örült, hogy a Ciprus elleni felkészülési mérkőzésen kezdőként kapott lehetőséget, arról pedig, hogy az Eb-meccseken ki mennyit játszik majd, úgy vélekedett, a keret minden tagja arra készül, hogy játszani fog.

“Nagyon jó érzés volt most újra szurkolók előtt futballozni, örültünk, hogy visszatérhettek. Alig várjuk, hogy elkezdődjön az Eb, és a Puskás Arénában még több drukker előtt léphessünk pályára” – jelentette ki a támadó középpályás.

Holender Filip (balra) és a ciprusi Kosztasz Szoteriu a Magyarország – Ciprus barátságos labdarúgó-mérkőzésen Budapesten, a Szusza Ferenc Stadionban 2021. június 4-én (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Varga Roland beszámolt arról, hogy szerda este nem a portugál válogatott izraeliek elleni felkészülési mérkőzését nézték, hanem a 2016-os kontinenstorna magyar szerepléséről szóló dokumentumfilmet az M4 Sporton.

“Még mindig hihetetlen volt látni, hogy mennyire megmozgatta az egész országot a franciaországi tornán nyújtott teljesítmény, mi pedig szeretnénk az idén valami hasonlót megélni” – jelentette ki az MTK Budapest játékosa, aki azt is elmondta, számára nagy öröm, és pozitív visszajelzés Marco Rossi szövetségi kapitány részéről, hogy behívta a keretbe.

“Bármennyi lehetőséget is kapok az Eb-n, megpróbálok élni vele, ugyanakkor fontos, hogy elsősorban csapatként gondolkozunk” – nyilatkozta Varga, hozzátéve, hogy a szakmai stáb természetesen mindhárom csoportellenfél játékát és legutóbbi mérkőzéseit kielemezte.

“Május 17. óta együtt készülünk, sok mindenről beszéltünk azóta, most viszont már csak az Eb-meccsekkel foglalkozunk” – hangsúlyozta a csatár. Kiemelte, kompaktnak érzi a válogatottat, amely nagyon jó közösséget alkot, és erre építkezve kellemetlen ellenfél akar lenni.

“Nem mi vagyunk az esélyesek, de agresszívan akarunk futballozni. Tudjuk, hogy lesznek lehetőségeink a meccseken, ezek közül minél többet szeretnénk kihasználni” – mondta.

A magyar válogatott jövő kedden a portugálokat fogadja a Puskás Arénában, jövő szombaton pedig ugyanott a világbajnok franciákkal játszik, aztán június 23-án Münchenben, a németek vendégeként zárja a csoportkört.

További Hírek