Élő Eredmények

Nego Loïc: A célom, hogy a lehető leghamarabb készen álljak a játékra

m4sport.hu
Nego Loic, a magyar válogatott játékosa az M4 Sportnak elmondta, még nincs száz százalékos állapotban korábbi sérülése után, de a célja, hogy minél hamarabb felépüljön és pályára léphessen.

 

A 33 esztendős szélső az írek elleni felkészülési mérkőzésen sérült meg, és még nem is teljesen egészséges – Marco Rossi szerint Svájc ellen nem is segítheti a társait.

„Jól haladok a felépülésben, ez a legfontosabb, szerintem jól dolgozunk az orvosi stábbal, nagyon jó munkát végeznek. A célom, hogy a lehető leghamarabb készen álljak a játékra. Az írek elleni meccs óta nem edzettem, nem vagyok száz százalékos állapotban, azt mondanám, körülbelül 95 százalékos vagyok.”

Loïc Nego az M4 Sportnak kiemelte: noha a 2024-es Európa-bajnokságon könnyebbnek tűnik a mieink csoportja, mintaz előző kontinenstornán volt, nem bízhatják el magukat.

„Az előző Eb-n közel voltunk a továbbjutáshoz, de ha visszaemlékszünk, a miénk volt a legnehezebb csoport, és így is nagyon jól teljesítettünk. Most nem lehet az a fejünkben, hogy könnyű lesz, mert ez a négyes nem ugyanaz. Igazán komoly harc lesz a csoportban a továbbjutásért, harcolni is fogunk. Mindannyian szeretnénk továbbmenni. Svájc jó csapat, de mi is azok vagyunk, jó meccs lesz, készen állunk, keményen dolgozunk, hosszú hónapok óta készülünk erre a tornára. Teljesen mindegy, mikor kezdődik a találkozó, mi készen állunk.”

A válogatott pénteki sajtótájékoztatója

A labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzéseit az M4 Sport közvetíti

A teljes menetrendjét itt találja.

A csoportkör állását itt böngészheti.

A csoport: Németország, Skócia, Magyarország, Svájc

1. forduló:

június 14., péntek:

21.00: Németország-Skócia, München (M4 Sport)

június 15., szombat:

15.00: Magyarország-Svájc, Köln (M4 Sport)

2. forduló (június 19., szerda):

18.00: Németország-Magyarország, Stuttgart (M4 Sport)

21.00: Skócia-Svájc, Köln (M4 Sport)

3. forduló (június 23., vasárnap):

21.00: Skócia-Magyarország, Stuttgart (M4 Sport)

21.00: Svájc-Németország, Frankfurt(M4 Sport+)

 

 

Borítókép: Weiler-Simmerberg, 2024. június 12. Nego Loic (b) és Szoboszlai Dominik a németországi labdarúgó Európa-bajnokságon részt vevõ magyar válogatott tagjai a csapat nyilvános edzésén Weiler-Simmerbergben 2024. június 12-én. MTI/Illyés Tibor

További tartalmak