Élő Eredmények

A legutóbbi Eb óta nem volt három nyeretlen meccsünk egyhuzamban

m4sport.hu
A skótok történelmi meccsre készülnek ellenünk, eddig még soha nem jutottak tovább nagy világversenyen a csoportból, ha nyernek, ez most szinte biztosra vehető.

A magyar labdarúgó-válogatott kiemelten fontos mérkőzésen lép pályára vasárnap Skócia ellen a németországi Európa-bajnokság csoportkörének zárófordulójában. Marco Rossi együttesének csak győzelemmel van esélye továbbjutni a csoportból, ehhez azonban a többi csoportban is úgy kellene alakulni az eredményeknek, hogy az nekünk megfelelő legyen.

A számok alapján a magyar együttes az esélyesebb, hiszen a FIFA-világranglistán a 27. helyen áll, míg riválisa a 39. Ráadásul Marco Rossi 2018-as kinevezése óta csupán egyszer, még 2019-ben fordult elő, hogy a válogatott sorozatban háromszor alulmaradjon. Akkor egy Montenegró elleni idegenbeli barátságos meccset követően a szlovákok elleni hazai és a horvátok elleni idegenbeli Eb-selejtezőn nem sikerült pontot sem szerezni.

Három egymást követő nyeretlen találkozóra 2021-ben volt példa, igaza akkor egy hatmeccses nyeretlen szériája volt Szalaiéknak. Ebbe beletartozott a három Eb-meccs, melyen a világbajnok franciákkal is döntetlenezett a válogatott, míg a németek ellen csak perceken múlott a győzelem és a továbbjutás a halálcsoportból. Ugyanakkor az angolok elleni hazai és az albánok elleni idegenbeli elbukott vb-selejtező fájó emlék.

Azt azonban nem szabad elfelejteni, a válogatottnak az Eb-t megelőzően volt egy 14 meccses veretlen szériája, melybe az Eb-selejtező is beletartozott. Sallai Roland a válogatott pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, szeretnék a legjobb teljesítményüket nyújtani, a matek pedig csak azután kezdődhet, ha megverték a skótokat.

„A csapategység és a jó hangulat megvan, ez segít a mentális ráhangolódásban. Mindegy hogyan, de nyerni kell, akár csúnya meccsen is” – mondta a Freiburg támadója

A skótok történelmi meccsre készülnek, mivel nyolc vb- és előző három Eb-részvételük alkalmával még sosem jutottak túl a csoportkörön, márpedig siker esetén ez szinte biztosan megtörténne, mert négy pontjuk lenne.

A labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzéseit az M4 Sport közvetíti.

A teljes menetrendet itt találja.

A csoportkör állását itt böngészheti.

A csoport: Németország, Skócia, Magyarország, Svájc

1. forduló

Németország–Skócia 5–1

Magyarország-Svájc 1-3

2. forduló:

Németország–Magyarország 2–0

Skócia–Svájc 1–1

3. forduló (június 23., vasárnap):

21.00: Svájc–Németország, Frankfurt (M4 Sport+)

21.00: Skócia–Magyarország, Stuttgart (M4 Sport)

Borítókép: Weiler-Simmerberg, 2024. június 18. A németországi labdarúgó Európa-bajnokságon részt vevő magyar válogatott edzése Weiler-Simmerbergben 2024. június 18-án. MTI/Illyés Tibor

További tartalmak